Vágólapra másolva!
A Star Wars befejező része szinte minden elképzelhető nézettségi rekordot megdöntött. A rajongóknak szerte a világon összesen 303 millió dollárt ért meg az, hogy lássák, hogyan áll át Anakin Skywalker a sötét oldalra. A magyarok sem voltak kevésbé lelkesek, A sithek bosszúja hazánkban is nézettségi rekordot állított fel.
Vágólapra másolva!

A Star Wars utolsó része porrá zúzta a régi nézettségi rekordokat, négy nap alatt teljesített 158,5 millió dolláros bevételével alaposan feladta a leckét a jövő szuperprodukcióinak. A négynapos rekordtartó címétől a Mátrix - Újratöltve búcsúzhat el, 2003-ban elért 134,3 millió dolláros bevétele ugyanis eltörpül a 158,5 millióhoz képest. A sithek bosszújá-ra a vasárnapi jelentések szerint csütörtöktől szombatig 124,7 millió dollárt költöttek a rajongók, ez több mint a Pókember, a régi csúcstartó háromnapos rekordbevétele, ami 2002 májusában 114,8 millió volt.

A sithek bosszúja már a május 19-i premier napján 50 millió dollárt kaszált. Csak Észak-Amerikában 16,5 millióra rúgott ez az összeg, a film a várva várt éjféli vetítések révén új egynapos rekordot állított fel. A Gyűrűk Ura befejező epizódjára, A király visszatér-re csak feleennyien voltak kiváncsiak. A sithek bosszúja ezzel az eredménnyel a Shrek 2-t taszította le a csúcsról, a zöld ogre 2004 májusában csak 44,8 milliót kasszírozott. George Lucas filmje további 144,7 milliót gyűjtött be Amerikán kívül, az egész világon mért bevétel így 303 millióra szökött fel.

"Lenyűgöző a film fogadtatása" - mondta Bruce Snyder, a Twentieth Century Fox stúdió helyi terjesztési vezetője. "Ez a bevétel 20%-kal több, mint amire számítottunk." Snyder szerint az emberek rögtön a mozipénztárhoz siettek újabb jegyeket venni, mihelyt kijöttek a vetítőteremből.

A mozitulajdonosok, a stúdiók vezetői és a reklámszakemberek boldogan vették tudomásul, hogy a Star Wars végre megadta a kezdőlökést a nyári szezonnak.

"Ez nagyon erős kezdése a remélhetőleg szintén nagyon erős nyári szezonnak" - mondta Paul Dergarabedian, a nézettségi adatokat vizsgáló Exhibitor Relations elnöke. "Az 50 millió már a hétvégi bevételek közt is kifejezetten jónak számítana, nemhogy egy napra."

Egyetlen régi rekord élte túl a sithek elsöprő rohamát, a Pókember-re a premiert követő péntektől vasárnapig 114,8 millióért keltek el jegyek, a Star Wars 6 millióval lemaradt a Tobey McGuire főszereplésével készült képregényadaptációtól.

A Star Wars-ra másodpercenként nyolc jegyet adtak el a Fandango.com internetes oldalon. Pénteken már több mint 100 országban vetítették az alkotást, a Screen Daily információi szerint soha korábban nem debütált film ennyi országban egyidejűleg. A felmérések szerint a nézők 58%-a férfi volt, és a közönség csaknem fele nem töltötte még be a 25. életévét. A sithek bosszúja simán lekörözte a másik két Star Wars-előzményfilmet is, hiszen a Baljós árnyak csupán 64,8 milliót hozott, A klónok támadása pedig 80 milliót.

A magyar nézettségi adatok is szépen illeszkednek a világszerte mért eredmények sorába. Hazánkban a hétvégén 244 440-en látták George Lucas moziját, a bevétel pedig elérte a 229,5 milliót. A sithek bosszúja a magyar filmforgalmazás történetében is új fejezetet nyitott, ez volt a legnagyobb nézőszám, amit egy film valaha is elért a nyitóhétvégéjén. Az eddigi listavezető A Gyűrűk Ura - A király visszatér volt, 204 ezer nézővel. A klónok támadása az első négy nap 194 893, a Baljós árnyak 212 136 nézőt vonzott.

A premier nem volt mentes kisebb-nagyobb incidensektől, egy illinois-i moziba például a hétvégén besétált egy Darth Vader-maszkot viselő férfi, félrelökte az alkalmazottat, és felmarkolt egy halom pénzt a kasszánál. A rabló elmenekült, és elrejtőzött egy közeli erdős területen, a rendőrök azóta sem találják.