Gerrardéknak kicsit sem hiányzik Capello

Vágólapra másolva!
Steven Gerrard és Wayne Rooney is el van ragadtatva az angol válogatott nem sokkal az Eb előtt kinevezett szövetségi kapitánytól. Szerintük Roy Hodgson irányítása alatt sokkal jobb a légkör az angol válogatott öltözőjében, mint a két évvel ezelőtti világbajnokságon, amikor Fabio Capello volt a kapitány.
Vágólapra másolva!

"Úgy érzem, most kikezdhetetlen a csapatszellem, a társaság tele van hittel és önbizalommal, nagyon más ez, mint Dél-Afrikában volt" - mondta Gerrard, a Liverpool csapatkapitánya.

Ugyanezen a véleményen van az eddig eltiltását töltő Wayne Rooney is, aki szintén megemlítette, hogy Hodgson érkezésével oldottabb lett a hangulat a válogatottnál, és szerinte az is nagy előny, hogy végre mindenki egy nyelvet beszél a csapatnál.

"Nem vesznek el fontos szavak a fordítás során, mindannyian tudjuk, mit akar az edző, ő pedig bízik a játékosaiban. Roy elég időt ad nekünk a pihenésre, ami jó dolog, mert néha nagy szükség van rá, hogy akár csak egy délutánra is félretegyük a futballt" - mondta a csatár, aki a visszatérését övező várakozásokra reagálva azt is leszögezte: egyedül nem fogja megnyerni az Európa-bajnokságot.

Capellónak vélhetően nem esnek jól volt játékosainak szavai, különösen annak fényében, hogy a napokban kijelentette: úgy érzi, ez az angol válogatott még mindig az ő csapata.