Meddig egészséges Ronaldo narcizmusa?

Portugál öröm, Csehország-Portugália, Foci-Eb 2012
Vágólapra másolva!
Narcisztikus alkat a Portugáliát elődöntőbe repítő klasszis, de ez akár a csapat előnyére is válhat - mondja Boda-Ujlaky Judit sportpszichológus. Amíg a realitások talaján áll, nincs vele gond, mutogathatja nyugodtan a combizmait, vagy az okos fejét, ahogyan tette azt a csehek elleni győztes gólja után.
Vágólapra másolva!

Ronaldo csókot küldött Messinek

Nincs határa Ronaldo istenítésének Portugáliában

Bár Cristiano Ronaldót korábban sem lehetett álszerénységgel vádolni, az utóbbi időben megjelent egy új, önimádatát minden eddiginél markánsabban mutató elem a gólörömeiben. Az Eb-t kicsit halványabban kezdő, de az utolsó két meccsen már valódi fényében ragyogó klasszis újabban kincset érő testrészeivel kérkedik a közönségnek, a Real Madridban többször is a combját mutogatta hencegve egy-egy bombagólja után, csütörtökön este pedig ugyanígy hívta fel a figyelmet csodálatos fejére, amellyel a győztes találatot szerezte.

"A narcizmus lényegében annyi, hogy valaki saját magát szereti, az energiái önmagára irányulnak. Ronaldo valóban narcisztikus vonásokat mutat, de vélhetően ez nem jelent nála személyiségzavart, bár ezt ilyen távolságból nem lehet tökéletesen pontosan megítélni" - mondta Boda-Ujlaky.

"Persze sok sportoló narcisztikus karakter, Antonio Cassano például azt nyilatkozta a napokban, hogy azért ő a legjobb játékos, mert ő kapta meg a legjobb nőket. A sportolók értelemszerűen rengeteget foglalkoznak a testükkel, esetenként pedig lehet, hogy már eleve azért állnak sportolónak, mert van egy korai hajlamuk a narcizmusra" - magyarázta a sportpszichológus.

Macsó tekintet a gól után


Boda-Ujlaky szerint Ronaldo jó hatással lehet a közösségre, ameddig viszi a csapatot, és a többiek is el tudják fogadni. "Amíg önmagával szemben tud kritikus lenni, és nem gondolja tökéletesnek magát, ez kifejezetten jó hatással lehet a társakra, de ha elszáll magától, gyorsan amortizálhatja a közösséget."

A saját teljesítményével kapcsolatban mindez hasonlóan működik, mint a közösség esetében: amíg nem csúszik ki a realitás talaja a lába alól, addig nincs vele semmi gond - jegyzi meg a szakember, kiemelve Ronaldo közelmúltban tett nyilatkozatát, amelyben arról beszél, hogy ő maga is jobb játékossá vált, miután Mesut Özil is a csapattársa lett a Real Madridnál.

Forrás: AFP/Cesar Manso

Ronaldo a csehek elleni győztes gólja után valószínűleg Messinek üzent gólöröme közben a kamerába, Boda-Ujlaky ezt logikusnak is találja: "Biztosan piszkálja a csőrét, hogy nem ő a háromszoros aranylabdás. Ez például erősen benne lehet egy narcisztikus karakterben, kimutathatja, hogy én akarok hivatalosan is a világ legjobbja lenni, ezt kapd ki!"

Üzengetős gólöröm az Eb-negyeddöntőben

A portugál sztárnak Ronald Reagan tiszteletére adott nevet az apja, a családi háttér jelentőségét azonban nem akarná eltúlozni a lélekbúvár: "A déli népeknél nem lehet teljesen tudni, mennyi ebből a családi hatás, mert ők amúgy is kimutatják az érzelmeiket, nem éppen visszafogott típusok. Persze genetikai alapja kell, hogy legyen egy narcisztikus személyiségnek. Fontos ugyanakkor, hogy a társadalmi mobilitás talán minden sport közül a fociban a legnagyobb, ez nem olyan, mint a tenisz: itt szegény srácokból nagyon hamar óriási sztár lehet, akiknek a világ visszaigazolja a teljesítményét, a státuszuk gyors megváltozását azonban nem könnyű kezelni."