Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A 2016-os Európa-bajnokság összesített rangsorában a 13. helyen végzett a magyar válogatott, és a különböző statisztikák is azt mutatják, Európa középmezőnyében a helyünk. A 13-as szám fontos az előttünk álló vb-selejtezőket figyelembe véve: Európából pont ennyi csapat lehet ott 2018-ban Oroszországban. A selejtezőkön Portugália, Svájc, Lettország, Feröer-szigetek és Andorra lesz az ellenfél. Csak a csoportelső kvalifikál automatikusan, a második helyezettek pótselejtezőt játszanak – kivéve a legrosszabb csoportmásodikat, az a csapat ugyanis kiesik a további küzdelmekből.
A vb-re tehát sokkal nehezebb lesz kijutni, mint az Eb-re.
Ennek tükrében néztük meg, hogyan szerepelt a magyar válogatott Franciaországban a statisztikák szerint.
Az európai futball válogatotti szinten egyre inkább a védekezés, a kontrajáték, a csökkenő labdabirtoklás, a pontrúgások, vagyis a célfutball irányába mutat, ez volt a franciaországi Eb meghatározó trendje is.
Ha ebből indulunk ki – hozzávéve a tényt, hogy a magyar csapat az utolsó két meccsén, amelyen a legjobb ellenfelekkel találkozott, hét gólt kapott –, akkor a teljesítmény értékelését érdemes onnan megközelíteni, hogy ebben miként lehet fejlődni. Már csak azért is, mert a kijutásunkban is döntő jelentősége volt a védekezésünk megszervezésének. Dárdai Pállal öt tétmeccsen egy gólt kapott a csapat, Bernd Storckkal hat tétmeccsen hármat (figyelmen kívül hagyva a görögök ellenit).
Sárga lapok
Összesen 12 sárga lapot kaptunk az Eb-n, ami a vonatkozó rangsor 4. helyére sorol minket (1. Olaszország 18-cal, 24. Oroszország 2-vel). Ez önmagában is aggasztó egy kicsit, különösen, ha tudjuk: pusztán 8 sárgát kaptunk szabálytalanságért, a másik négyet egyéb okok miatt (mezlevétel, reklamálás), vagyis a sárgáink 33 százaléka elkerülhető lett volna. Ebből mindenképp tanulni kell.
Szabálytalanságok
Ezen a fronton elég egyértelmű a helyzet. A legjobban futballozó vagy leginkább labdaügyes csapatok keveset szabálytalankodnak, míg az ellenük küzdők többet. Magyarország az 5. legtöbbet szabálytalankodó csapat volt az Eb-n, ami persze összefüggésben áll a sárga lapok számával is.
A futball egyik leginkább alulértékelt szegmense a szabályos labdaszerzés, pedig óriási előnyt jelent: a játék menete úgy fordítható meg, hogy a támadáshoz átrendeződött, kinyílt védelemre vezetjük a labdát. Ez a letámadás legnagyobb értéke. A rendszert tökéletesen uraló csapatok mindig is tarolni tudtak a maguk korában. Pep Guardiola Barcelonájáról például elmondhatjuk, hogy a csapat labdabirtoklása azért volt ijesztően magas, mert
a labda nélküli periódusai félelmetesen rövidek voltak.
A szabályos labdaszerzésünk hatékonyságának növelése azért is fontos, mert minden 14,5. faultunk után kaptunk egy gólt, ami a 21. legrosszabb mutató a mezőnyben – még ha ebben az esetben a belgák elleni meccs aránytalanul nagy súllyal esik is a latba.
Ha a védekezésünk egyéb mutatóit nézzük, akkor a középmezőnyhöz tartozunk: meccsenként 16-szor szereltünk labdás játékost (9. hely az összesítésben), 12,8-szor olvastuk le az ellenfél passzát (15. hely), 3,5 labdát blokkoltunk (7. hely).
A futballt övező tévhitek egyike, hogy az a csapat irányítja a mérkőzést, amelyik többet birtokolja a labdát. A megállapításban van ugyan igazság, de sokkal pontosabb azt mondani, hogy az összkép szempontjából
nem a labdabirtoklás mennyisége, hanem minősége számít.
Ettől függetlenül semmiképp sem hátrány, ha egy adott csapat passzjátékkal képes tartani az eredményt vagy nyomás alá helyezni az ellenfelet. A magyar csapat szempontjából egyértelmű a tendencia: Bernd Storck szövetségi kapitány a görögök elleni Eb-selejtezőtől kezdve tudatosan törekedett a labdatartásra és a felépített támadásokra, és a törekvés sikeresen jelent meg az Eb-n.
Izland ellen az eredmény és az ellenfél akaratából ugyan felborult a pálya, de ettől eltekintve egyik meccsünkön sem volt nagy aránytalanság. Az európai középmezőnnyel összehasonlítva a magyar válogatottnak nem kell szégyenkeznie: Király Gábor bevonásával a saját térfelünkön, akár nyomás alatt is meg tudjuk tartani a labdát, és passzjátékkal a támadóharmadba is be tudjuk szorítani az ellenfelet.
A passzpontossági mutatónk (81,3 százalék) egészen jó, a mezőny 9. legpontosabban passzoló csapata a magyar.
Ha van mutató, amiben kiemelkedően teljesítettünk az Eb-n, akkor az a kaput eltaláló lövések száma: a negyedik helyen zártuk a tornát.
Ha ehhez azt is hozzávesszük, hogy 5,5 kaput eltaláló lövésre van szükségünk egy gólhoz, akkor kimondottan jó a helyzet, emiatt is tudtunk 6 gólt szerezni az Eb-n. Ennél többet csak Franciaország (13), Wales (10), Portugália és Belgium (9-9), Izland (8) és Németország (7) szerzett. Ne feledjük: ehhez képest a selejtezők során 10 meccsen lőttünk 11-et.
A lövéseink magas száma és a kaput eltalálók aránya jól tükrözi a magyar válogatott játékának a képét is, hiszen a két szélen gyakran tükörszélső kap helyet, akinek kimondott feladata a (gól)lövés, de Kleinheisler vagy Gera sem jön zavarba, ha második hullámból át kell lőni a védelmet.
Hogy Szalainak nincs könnyű dolga, az abból is kiderül, hogy az Eb-n átlagosan 15 beadásunk volt meccsenként, ez az összesített lista 19. helyére jó – bár ez a statisztika nyilván becsapós, hiszen önmagában az ívelgetés nem túl célravezető eszköz, ezért nem is feltétlenül érdemes törekedni rá.
Az Eb statisztikáit böngészve elmondhatjuk, hogy a magyar válogatott összesítésben megszerzett 13. helye a számok alapján is reális. Vannak erényeink (passzkészség, pontosság, átlövések), ezeket a vb-ciklusra átalakuló csapatnak is meg kell tartania, miközben az is látszik, hogy nem szabad visszaesnünk védekezésben, tartani kell a selejtezőkre jellemző szintet. Emellett a magyar csapat számára alapvető fontosságú lesz a fegyelmezett, felesleges szabálytalanságokat nélkülöző játék, nemcsak a kapott gólok, hanem a sárga lapokkal járó eltiltások elkerülése végett is.
