Storck: Örülök, hogy boldoggá tettük az embereket

Bernd Storck, foci
Hungary's coach Bernd Storck looks on during the Euro 2016 round of 16 football match between Hungary and Belgium at the Stadium Municipal in Toulouse on June 26, 2016. Pascal PAVANI / AFP
Vágólapra másolva!
Nagyon erős ellenféllel játszottunk, és a jobbik csapat győzött, nyilatkozta Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Belgium elleni vesztes nyolcaddöntő után.
Vágólapra másolva!

„Gratulálok a csapatnak, le a kalappal előttük azért, amit ezen a mérkőzésen és ezen az Európa-bajnokságon mutattak. Csodás teljesítmény volt, optimisták lehetünk a jövőre nézve” – nyilatkozta Bernd Storck szövetségi kapitány az M4 Sport kamerái előtt.

„Az egész Eb egy hihetetlen utazás volt, ezúttal egy nagyon erős ellenféllel játszottunk, a jobb csapat győzött. Sajnos az első félidőben nem voltunk elég bátrak, és bár a szünet után feljavultunk, korán jött az újabb gól. Megmutattuk, hogy tudunk játszani, hogy akarunk focizni és fejlődni, ez nagy pozitívum” – tette hozzá.

Bernd Storck Forrás: AFP/Pascal Pavani

Korábban egy nyilatkozatában úgy fogalmazott, a magyar emberek néha túl szkeptikusak és pesszimisták, azonban most megismerhette a szurkolói eufória állapotát is.

Fotó: Polyák Attila - Origo

„Örülök, hogy boldoggá tettük az embereket, hogy visszaadtunk nekik valamit. Bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk küzdeni, és nemzetközi szinten is versenyben lehetünk bárkivel.”