Az öltözőben imádkozott a ghánai elnök

Vágólapra másolva!
A ghánai elnök is ott volt a csapat öltözőjében az Egyesült Államok elleni mérkőzés előtt, és közösen imádkozott a játékosokkal a sikerért.
Vágólapra másolva!

Az afrikai ország első emberének, John Atta Millsnek ugyan a gyeplabda kedvenc sportága (egykoron játszott is a ghánai válogatottban), de a focicsapat sikereiből ő sem maradhatott ki. Az elnök személyesen látogatta meg a válogatottat az Egyesült Államok elleni találkozót megelőzően, még az öltözőbe is bement, és bekapcsolódott a focisták megszokott közös imádságába.

"Nagyon sokat számított a fiúknak, hogy az elnök úr személyesen ott volt velünk, és utána a díszpáholyból szurkolt a csapatnak" - mondta a ghánai szövetség alelnöke, Fred Pappoe.