Maradona mélyponton, Tévez semmit sem bánt meg

Vágólapra másolva!
Az argentinok szövetségi kapitánya, Diego Maradona szerint csapata megkönnyítette a negyeddöntőben 4-0-ra diadalmaskodó német válogatott dolgát, a végeredmény azonban nem tükrözi a pályán történteket.  
Vágólapra másolva!

"Ez életem legsúlyosabb veresége, véget ért egy álom" - mondta a meccs után Maradona. "Nem voltunk kreatívak a pályán, megkönnyítettük a németek dolgát. Az ő játékukban több volt az ötlet, és jól kihasználták a lehetőségeiket, ennek ellenére úgy érzem, hogy a végeredmény nem tükrözi a pályán látottakat. Nem tudok mit mondani a folytatásról, először egyeztetnem kell a családommal és a játékosokkal. Szeretném, ha ismét felvirágozna az argentin futball" - pedzegette a jövőt, habár a döntés valószínűleg nem az ő kezében lesz, a vb után ugyanis lejár a szerződése.

"Végtelenül szomorú vagyok, gyengén játszottunk, szeretnék mihamarabb hazamenni" - búslakodott a csatár Carlos Tévez. "Ismertük a német válogatott erős és gyenge pontjait, elméletben mindent átismételtünk, csakhogy a valóság egészen más volt. A szabadrúgásaikkal, szögleteikkel és a kontráikkal megöltek bennünket." A Sky Sport Italia arról kérdezte a játékost, vajon utólag másként csinálnának-e valamit az argentinok. "Nem bántunk meg semmit" - hangzott Tévez tömör válasza.