Rajevac: Álomszerű lett volna a továbbjutásunk

Vágólapra másolva!
Milovan Rajevac nagyon szomorú volt Ghána kiesése után, de gratulált Uruguaynak a győzelemhez.
Vágólapra másolva!

"Egész Afrika minket támogatott, nem érdemeltük meg, hogy így veszítsük el a meccset" - mondta Milovan Rajevac Ghána szerb szövetségi kapitány a drámai körülmények között elvesztett negyeddöntő után.

Ghána történelmet írhatott volna, ha bejut a legjobb négy csapat közé, ez ugyanis afrikai csapatnak nem sikerült még: Kamerun 1990-ben, Szenegál 2002-ben esett ki a negyeddöntőben.

"Több lehetőségünk volt szerintem, mint Uruguaynak, de ilyen a futball" - lamentált Rajevac. "Nagyon sokan bíztattak minket, álomszerű lett volna a négy közé jutásunk, így is nagyon büszke vagyok a csapatomra és szeretnék gratulálni Uruguaynak" - mondta a szövetségi kapitány.

Kwesi Nyantakyi, Ghána elnök azt mondta a meccs után, hogy nagyon nehéz pillanatokat él át. "A srácok nagyon jól játszottak, gyönyörű futballt mutattak be. Az eredmény borzalmas volt egész Afrika számára" - sajnálkozott az elnök.