Sneijder: Nem idiótáztam le Dungát és Maradonát

Vágólapra másolva!
Tagadta és közleményben határolódott el a Helden magazinban megjelentektől Wesley Sneijder, a holland labdarúgó-válogatott középpályása, aki az írás szerint idiótának nevezte Diego Maradonát és Dungát.
Vágólapra másolva!

"A Brazília elleni nehéz első félidő után nyugodtak maradtunk az öltözőben. Inkább az olyan edzőt szeretem, mint Van Marwijk, s nem olyan két idiótát, mint Maradona vagy Dunga" - írta Sneijdert idézve hétfőn a holland Helden magazin.

Az Inter középpályása kedden hivatalos közleményben jelezte, egy szó sem igaz az egészből.

"A számos másolás és félrefordítás miatt történhetett ez. Mindkét szakembert nagyon tisztelem, a nevüket sem említettem, csupán arról beszéltem, hogy azért különbözőek a taktikák, mert nincs két egyforma ember" - mondta Sneijder.

A holland szövetség kiállít a játékos mellett, a Helden honlapján lévő eredeti cikkben már nem is olvasható az idióta kifejezés.