Podolski helyreteszi az angolokat

Vágólapra másolva!
Lukas Podolski megelégelte, hogy mindenki a Frank Lampard meg nem adott gólját emlegeti az angol-német nyolcaddöntővel kapcsolatban. A németek támadója szerint akkor is ők győztek volna, ha az angolok egyenlítenek, sőt, a 4-1-es végeredménynél is nagyobb volt a különbség a két válogatott között.
Vágólapra másolva!

Lampard lövése 2-1-es német vezetésnél csapódott a gólvonal mögé, és ha a játékvezetők nem követik el a vb egyik legnagyobb hibáját, a két csapat valószínűleg döntetlen állással fordult volna a második félidőre. Podolski szerint azonban ennek semmi jelentősége nincs.

"Mindenki az angolok meg nem adott góljártól beszél, de ostobaság azt feltételezni, hogy elveszíthettük volna azt a mérkőzést" - idézi a Sun című angol lap a spanyolok elleni elődöntőre készülő csatárt. "Akár több gólt is lőhettünk volna, de a 4-1-es vezetés után már visszavettünk. Higgyék el, az angolok rosszabbul is járhattak volna."

Podolski szerint korábban senki sem gondolta, hogy így lefocizzák majd az angol válogatottat, és a diadaluk is után is inkább azt elemezték, hogy miért fuccsolt be Capello csapata ahelyett, hogy elismerték volna a német tudásfölényt. "Számomra a 4-1 különösebb összehasonlítgatás nélkül is egyértelműen bebizonyította, hogy jobbak vagyunk náluk" - mondta Podolski.