Kalapok, arany és királyi pompa – elstartolt a Royal Ascot, ahol csak a kiváltságosok parádézhatnak

Vágólapra másolva!
Ascot-ban ezen a héten zajlik Anglia legjelentősebb társasági eseménye. Itt csak a "társadalom krémje", vagy is az elit vehet részt. A kiváltságosok, hogy a megnevezésnek értelmet adjanak, megjelenésükkel megpróbálják megmutatni mindenki számára, hogy felsőbbrendűek, és persze igyekeznek egymást is felülmúlni.
Vágólapra másolva!

Nincs még egy olyan nagyra becsült esemény Nagy-Britannia társasági életben, mint a Royal Ascot, végül is ez a legkiváltságosabb réteg számára fenntartott rendezvény. 

Elérkezett a királyi család naptárának legfényesebb hete, persze csak a színpompás Harisnyakötők Napja után. Az idei év különleges a királyi család számára, mivel idén ünnepli az első királyi felvonulás 200. évfordulóját, és ezért a királyi család lovas kocsival érkezett a windsori kastélyból az ascoti versenypályára. A hagyomány 1825-re vezethető vissza, amikor IV. György király bevezette az ünnepi felvonulást az uralkodó ház tagjai és a vendégek számára, hogy ilyen ünnepélyes keretek között érkezzenek meg a már akkor is nagyra becsült eseményre. 

A király és a királynő hétfőn nyilatkozatott adott ki:

Tavaly nagy örömünkre szolgált, hogy III. Károly király Stakes nevű lova az első futamon győzni tudott egy ausztrál zsokéval, és ezen a héten is több kiváló nemzetközi versenyző méretheti meg magát. A lóversenyzés és a tenyésztés valóban nemzetközi, és a Royal Ascot továbbra is kulcsfontosságú a világ lósportja számára.

A kalapcsodákat és a legkiválóbb embereket tekintse meg képösszeállításunkban.

Royal Ascoti derby, RoyalAscotiderby, 2025.

royal ascot derby, royalascotderby, 2025.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!