120 éves a Mai Manó ház

Mai Manó ház 120 éves évforduló alkalmából 2014. október 6-án
Mai Manó ház 120 éves évforduló alkalmából 2014. október 6-án
Vágólapra másolva!
   Mai Manó császári és királyi udvari fényképész Mai Henrik orvos és tanár, és Éliás Klára fiaként született 1855-ben Pesten. 1878-ban már önálló fényképészként dolgozott, műterme a Vilmos császár (Bajcsy-Zsilinszky) és Andrássy út sarkán volt berendezve. Kezdeményezője volt a Magyar  Fényképészek Országos Szövetsége megalakulásának és 1896-ban megválasztották a Fényképészek Asztaltársaságának elnökéül. Az 1900-as párizsi világkiállításon fényképeit aranyéremmel jutalmazták. Alapítója és főszerkesztője volt A Fény (1906-1917) című lapnak.1917-ben húnyt el. Mai Manó és felesége, Rothauser Etelka 1892. január 30-án 35.000 forintért vásárolta meg a Nagymező utca 20. szám alatti egyemeletes lakóházat. Egy évvel később, 1893. január 5-én Mai Manó háztulajdonos, építtető, építési engedélyért folyamodott a tekintetes fő- és székvárosi Tanácshoz, kérve, engedélyezzék a régi ház lebontását és helyébe egy új, három emeletes műteremház építését. Nem következetlenség a három emelet és a nyolc szint emlegetése, mert a pincével, a földszinti belépővel, a félemeleti kismanó galériával, az első emeleti kiállító teremmel, a második emeleti üvegműteremmel, a felette lévő könyvtárral és a legfelső rész kettéosztott terével pontosan nyolc bejárható szintet rejt a kívülről három emeletesnek látszó épület. Némi engedélyezési huzavona és többszöri tervmódosítás után, melyet a Fővárosi Levéltárban megmaradt iratok dokumentálnak, fényképészünk megkapta a kért hozzájárulást. A házat Nay Rezső és Strausz Muki tervei alapján, Mann József építészmester építette fel, és alig másfél év elteltével, 1894. július 31-én már a lakhatási engedélyt is kiadták az akkori hatóságok. Az új épület utcai szárnyában kaptak helyet a fényképész­­et különböző színterei és tulajdonos lakása, míg az udvari részben főként bérlakások épültek, acélból, hogy a házfenntartás is valamennyire rentábilis legyen.1931-ben a fényképész fiától megvásárolta Rozsnyai Sándor zeneszerző és felesége Rozsnyai (született Senger) Mici, művésznevén „Miss Arizona”. Ők építették az addig üres udvarba a három szintes Arizona mulatót. Ez 1944-ig működött, amikor is a tulajdonosokat elhurcolták. A háború után az épület a legkülönfélébb célokat szolgálta, iskola, bemutatóterem volt, majd a Magyar Autóklub budapesti szervezete használta 30 éven át.A Magyar Fotográfiai Alapítvány 1996-tól kezdve tudta kivásárolni a bérleti jogokat a bent lakó bérlőktől. A félemeleti Mai Manó Galéria 1995-ben, a Magyar Fotográfusok Háza az I. és II. emeleten 1999. március 18-én nyílt meg benne. (Kincses Károly - Mai Manó ház)
Vágólapra másolva!
A Mai Manó Ház
Báthoryné Gölöncsér Vera tulajdona Foto: Mai Manó

Kisfiú háromkerekű biciklivel Foto: Mai Manó

Bandérium Foto: Mai Manó

Gyermek babával Foto: Mai Manó

Gyerekkocsi
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár gyüjteményéből Foto: Mai Manó

Kalapemelgető férfi Foto: Mai Manó

Csecsemő Foto: Mai Manó

Négy évszak Foto: Mai Manó

Mai Manó és fia
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár gyüjteményéből Foto: Mai Manó

Geszti Lili, Edit, Júlia, Lajos 1909 Foto: Mai Manó

Freskó a Mai Manó Ház homlokzatán Fotó: Szabó Gábor - Origo

Favázas síkfilmes kamerák a napfényműteremben Fotó: Szabó Gábor - Origo

A belső lépcsőház Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ablak a síkfilmes kamera mattüvegén keresztül Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Pécsi József szakkönyvtár Fotó: Szabó Gábor - Origo

Gravírozott ablak Fotó: Szabó Gábor - Origo

Belső lépcsőház Fotó: Szabó Gábor - Origo

Kamerás puttó a homlokzaton Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Mai Manó Ház napjainkban. Fotó: Sztankó Bálint - Origo