Helyszínelők autók maradványainál, miután a Gizai Népi Ellenállás nevű, kevéssé ismert csoport robbantásos merényletet követett el Hisám Barakat egyiptomi főügyész autóoszlopa ellen. A főügyész, két testőre és egy járókelő megsebesült, Hisám Barakat belehalt sérüléseibe Forrás: AFP/Khaled Desouki
Rendőrök állnak készenlétben a debreceni migrációs tábor bejáratánál. A környékbeliek elmondása szerint a tábor mintegy száz lakója autókat rongált meg, és kukákat gyújtott fel. A táborlakók kiabáltak a kiérkező rendőrök felé. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint két menedékkérő között vallási indíttatású nézeteltérés alakult ki a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal debreceni befogadóállomásán. A konfliktus elmérgesedett, és az állomáson tartózkodó menedékkérelmet benyújtók közül több százan kapcsolódtak be. Tudósítás az Origón Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt
Fiatal pár csókolózik egy hajón a Duna fővárosi szakaszán, a Gellért-hegy előtt. A Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság 2004-ben létrejött kezdeményezésére a Duna menti országok június 29-én ünneplik a Nemzetközi Duna Napot, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet Európa második leghosszabb folyójának értékeire és megóvására Forrás: MTI/Kallos Bea
Készpénzért állnak sorban bankautomatánál ügyfelek Athénban. Az emberek attól tartanak, hogy a kormány a betétkiáramlás megfékezésére tőkekorlátozást vezet be, mert megszakadtak a tárgyalások Görögország nemzetközi hitelprogramjáról a görög kormány és a hitelezők képviselői között. Az Európai Bizottság ma közzétette azt a javaslatcsomagot, amire a görög kormány nemet mondott Forrás: MTI/EPA-ANA/Szimela Pancarci
Orosz László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem fizika tanszékének egyetemi docense és Hartlein Károly egyetemi oktató bemutatót tart a BME Gyerekegyetem Mágikus fizika című nyitó előadásán Budapesten, a felsőoktatási intézmény Q épületében. Az ötnapos gyerekegyetem, a természettudományok iránti érdeklődést felkeltő tábor rendezvényein több mint háromszáz 9–14 éves gyermek vesz részt Forrás: MTI/Balogh Zoltán
Alber Elbaz amerikai és Lucas Ossendrijver holland tervezőnek a Lanvin francia divatház számára készített 2016. tavaszi-nyári férfiruha-kollekcióját mutatják be Párizsban Forrás: MTI/EPA/Etienne Laurent
Tendzin Gyaco, a 14. dalai láma megérkezik az angliai Aldershot településre, ahol egy nagy létszámú nepáli csoport várja Forrás: AFP/Ben Stansall
A bakui I. Európa Játékok záróünnepsége az Olimpiai Stadionban Forrás: MTI/EPA/Zurab Kurcikidze
Járókelők nézik a Csillagok háborúja című mozifilmsorozat C-3PO és R2-D2 nevű szereplőinek viaszfiguráit a Brandenburgi kapu előtt Berlinben. A Madame Tussauds Berlin panoptikum időszaki kiállítást nyitott Csillagok háborúja címmel, melynek keretein belül a figurákat több németországi nagyvárosban is bemutatták Forrás: MTI/EPA/DPA/Jens Kalaene
A Solar Impulse által közreadott képen a svájci Andre Borschberg vezette, kizárólag napenergiával hajtott Solar Impulse 2 repülőgép felszáll a japán Nagojai repülőteréről, hogy egy hónapi kényszerpihenő után folytathassa útját az egyesült államokbeli Hawaiira. A Solar Impulse 2 idén március 9-én kelt útra Abu-Dzabiból 35 ezer kilométeres kísérleti világ körüli útjára Forrás: MTI/EPA/SOLAR IMPULSE/Jean Revillard
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!