A gém legyőzte a rókákat

Az Év Természetfotósa 2015
temészetfotója
Az emlősök viselkedése kategória 2 díj: Laki Zoltán – Gladiátorok
Vágólapra másolva!
A naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége 23. alkalommal írta ki hazánk és a régió legrangosabb természetfotó-pályázatát. A zsűri összesen több mint 3400 képből válogatott, és az értékes, komoly szakmai elismerést jelentő díjakért az utolsó fordulóban több mint hatvan alkotó 102 műve versengett. A zsűri döntése értelmében a „Canon – Az Év Természetfotósa 2015” pályázat fődíját, Az Év Természetfotósa elismerést Máté Bence nyerte el. A világszerte sikert sikerre halmozó természetfotós ötödik alkalommal érdemelte ki a szakmai díjat. Az Év Ifjú Természetfotósa a szabadkai Szekeres Levente lett, aki a pályázat történetében az első határon túli nagydíjas. Az Év Természetfotója címet Máté Bence „Lépéselőny” című képe nyerte. A pályázat legszebb képeiből kiállítás nyílt a Magyar Természettudományi Múzeumban.
Vágólapra másolva!

Az év természetfotója 2015-ben: Máté Bence Lépéselőnyben című képe Forrás: Máté Bence

GDF SUEZ – A természet energiái kategória, 1. díj: Haarberg Orsolya – Gođafoss, az istenek vízesése Forrás: Haarberg Orsolya

A madarak viselkedése kategória, 2. díj: Kállai Márton – Madárszellem Forrás: Kállai Márton

Fekete-fehér természetfotók, 3. díj: Tökölyi Csaba – Vesturhorn Forrás: Tökölyi Csaba

Növények és gombák kategória, 2. díj: Szabó Ilona – Széllel festett Forrás: Szabó Ilona

GDF SUEZ – A természet energiái kategória, 2. díj: Vanik Zoltán – Villámok a Balatonnál Forrás: Vanik Zoltán

Az emlősök viselkedése kategória, 1. díj: Máté Bence – Tűzijáték Forrás: Máté Bence

Kompozíció, forma és kísérletezés kategória, 3. díj: Pohl András – Mesél az erdő Forrás: Pohl András

Ifjúsági kategória, 2. díj: Pálhegyi Simeon – Sziluettes szarvasok Forrás: Pálhegyi Simeon

Az emlősök viselkedése kategória, 2. díj: Laki Zoltán – Gladiátorok Forrás: Laki Zoltán

Fekete-fehér természetfotók, 2. díj: Daróczi Csaba – Hózápor Forrás: Daróczi Csaba

Kezünkben a Föld kategória, 1. díj: Ritzel Zoltán – Párás ablak Forrás: Ritzel Zoltán

Az állatok viselkedése kategória: Forster Ádám – Turbo Forrás: Forster Ádám

Fekete-fehér természetfotók: Blastyák András – Projektív geometria Forrás: Blastyák András

Kezünkben a Föld kategória, 3. díj: Szabó Ilona – Elemi ösztön Forrás: Szabó Ilona

Az állatok viselkedése kategória, 1. díj: Jakab Tibor – Csillogó szerelem Forrás: Jakab Tibor

Kompozíció, forma és kísérletezés kategória: Fényes Lóránd – Szív-köd Forrás: Fényes Lóránd

Az emlősök viselkedése kategória: Mesterházi József – Esti vita Forrás: Mesterházi József

Kezünkben a Föld kategória, 2. díj: Tökölyi Csaba – Acélzátony Forrás: Tököly Csaba

Fekete-fehér természetfotók: Kerekes M. István – Hommage à Hitchcock Forrás: Kerekes M. István

Állatok és környezetük kategória, 3. díj: Tökölyi Csaba – Hippocampus denise Forrás: Tökölyi Csaba

Tájak kategória: Tarczi Csaba – Varázslatos napfelkelte Forrás: Tarczi Csaba
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!