Offenzíva Moszul felszabadításáért

moszul ostrom offenzíva isis
Újabb gyülekező pont al-Shourah térségében 45 kilóméterre Moszultól
Vágólapra másolva!
Haider al-Abádi miniszterelnök bejelentette, hogy megkezdték Moszul város felszabadítására irányuló szárazföldi hadműveletet. A helyi biztonsági erők, a hadsereg és kurd pesmergák erőit az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció segíti légi támogatással. Irak második legnagyobb városának visszafoglalásában akár 80 ezer fegyveres is részt vehet. Az Iszlám Állam 2014 júniusában foglalta el Moszult. A felszabadításra indított szárazföldi hadművelet hétfő hajnali kezdete óta a kurd fegyveresek visszafoglaltak hét falut a dzsihádistáktól, a város keleti részében pedig a támadók megsemmisítették a várost ellenőrzése alatt tartó Iszlám Állam terrorszervezet első védelmi állásait.
Vágólapra másolva!
Civilek az Iszlám Állam emberei által felgyújtott olajmezőkön a város körül Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Hemn Baban

A környékbeli lakosság kitelepítését már napokkal korábban megkezdték. Az iraki légierő több tízezer röplapot dobott le vasárnap Moszulra, figyelmeztetve a lakosságot a közelgő támadásra Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Hemn Baban

Pesmerga hadtest hajnalban a Zardak-hegyen, a kurd erők kelet felől nyomulnak Moszul felé Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Emrah Yorulmaz

Forrás: AFP/Safin Hamed

Felgyújtott olajkutak égnek a Qayyarah katonai tábor közelében. A tábor hatvan kilométerre található Moszultól, innen indulnak az iraki erők a város visszafoglalására Forrás: AFP/Ahmad Al-Rubaye

Iraki katona egy gázmaszkot próbál a katonai bázison a felkészülés közben Forrás: AFP/Ahmad Al-Rubaye

Töltényeket és egyéb katonai felszereléseket szerelnek, pakolnak a táborban Forrás: AFP/Ahmad Al-Rubaye

Újabb gyülekező pont al-Shourah térségében 45 kilométerre Moszultól Forrás: AFP/Ahmad Al-Rubaye

Forrás: AFP/Ahmad Al-Rubaye

A kurdok (pesmergák) a Zardak-hegyről lőttek rakétákat az Iszlám Állam által kézben tartott kisebb Moszul környéki településekre Forrás: AFP/Safin Hamed

Bertela régióban több légicsapással az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció segíti az előrehaladást Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Yunus Keles

Pesmerga aknavetőállás a Zardak-hegyen Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Hemn Baban

A Moszul felé haladó pesmergák mellett autóba rejtett pokolgépet robbantottak Tercille faluban Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Hamit Huseyin

Moszul felé nyomuló iraki erők al-Shourah közelében Forrás: AFP/Ahmad Al-Rubaye