Magyarország legjobb drónfotói

Drónfoto pályázat
Domonkos Sándor - Kritikus tömeg
Vágólapra másolva!
"Biztosan állíthatjuk, hogy 2018 a drónok, a drónfotózás forradalma lesz. Egyre több fotós kiegészítőjévé válnak a repülő eszközök, melyekkel teljesen új perspektívából tudják bemutatni adott témájukat" – így szólt a felhívás az első magyar drónfotó pályázatra nemrég.A pályázat a Myactioncam csapatának, a DJI termékek - többek között a kereskedelmi forgalomban kapható drónok - magyarországi forgalmazójának, és Kálló Péternek, a hazai drónfotózás úttörőjének közös ötletének és munkájának köszönhető.A fotópályázat célja az, hogy évről-évre összekösse a drónfotós közösséget egy olyan rangos megmérettetésen, melyért érdemes egész évben dolgozni. Teszik mindezt azért, hogy évről évre egy igazán rangos és nívós díjban részesüljenek a legjobb hazai drónfotósok, és egy kiállítás keretében bemutathassák ennek a műfajnak a legjobb hazai munkáit.A több mint 1000 beérkezett pályaműből a zsűri már kiválasztotta a legjobb 29 képet és tegnap éjfélkor lezárult a közönségszavazás is. Már csak néhány napot kell várni az eredményhirdetésig és a kiállításmegnyitóig. A képek megtekinthetők lesznek 2018. június 16 – július 1-ig a budapesti Premier Kultcaféban.
Vágólapra másolva!
Szolykó Dávid - Visegrádi királyi palota Forrás: Szolykó Dávid

Radisics Milán - Barcelona by night Forrás: Radisics Milán

Gábor Zoltán - Gyermekvasút a téli Hűvösvölgyben Forrás:Gábor Zoltán

Somogyi István - Vágtató lovak Forrás: Somogyi István

Sáfrány Levente - Könyvespolc Forrás: Sáfrány Levente

1. helyezett Böröczky Bulcsú képe Forrás: Böröczky Bulcsú

Hedrich Zoltán - Azték lovaspálya Forrás: Origo

Temesi Ádám alkotása Forrás: Temesi Ádám

Egyed Ufó Zoltán alkotása Forrás: Egyed Ufó Zoltán

Domonkos Sándor - Kritikus tömeg, 2. helyezett Forrás: Domonkos Sándor

Szelecki Patrik - Medence, 3. helyezett Forrás: Szelecki Patrik

Fényes Lóránd - Balaton labirintus Forrás: Fényes Lóránd

Ötvös Sándor közönség díjas képe Forrás: Ötvös Sándor

Tóth Dezső - Életút Forrás: Tóth Dezső