Lélegzetelállító drónfelvételek a befagyott Tisza-tóról – Poroszlótól Kisköréig

Vágólapra másolva!
Különleges arcát mutatja a tél közepén a Tisza-tó: drónnal készült felvételeken tárul fel a befagyott vízfelület és a térség ikonikus létesítményei.
Vágólapra másolva!

A Poroszlónál húzódó, 33-as számú út hídja a jégpáncélba zárt tavon szinte lebegni látszik, ritkán látható, látványos perspektívát adva a tájnak.

Lenyűgöző képeken a befagyott Tisza-tó és környéke, Tiszató, időjárás, tél, galéria, 2026
A drónnal készült felvételen a 33-as számú út hídja a befagyott Tisza-tavon Poroszlónál
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A magasból lenyűgöző képeken tűnik fel a kiskörei hallépcső is, amely nemcsak hazánkban, hanem egész Közép-Európában egyedülálló: ez a kontinens legnagyobb ökológiai halfolyosója. A téli környezetben is jól kirajzolódik a létesítmény mérete és jelentősége, amely kulcsszerepet játszik a Tisza élővilágának megőrzésében.

A drónfelvételek megörökítik a kiskörei Tisza-hidat is, amely a befagyott folyó fölött ível át, valamint a Folyómentő Központ épületét, ahol a szakemberek egész évben a vízi élőhelyek védelmén dolgoznak.

A galéria egyszerre mutatja meg a természet nyugodt, fagyos szépségét és az emberi beavatkozás fontosságát a Tisza mentén.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!