80 éve fedezték fel a rejtélyes bölényeket a falon - fotók

Forrás: Shutterstock
1/10
1940 szeptemberében négy kisfiú Simon Coencas, Marcel Ravidat, Jacques Marsal és Georges Agniel egy barlangot találtak amiről tanáruk beszámolt Henri Breuil őslénykutatónak. A mintegy 250 méter hosszú barlang falait, bőlény, szavas és ló ábrázolások borították.Forrás: Shutterstock
Forrás: AFP/-
2/10
Henri Breuil őslénykutató kisérőivel, előttük Marcel Ravidat és Jacques Marsal felfedző gyerekek a barlang egy bejárásán.Forrás: AFP/-
Forrás: AFP/Lionel Bonaventure
3/10
"Leereszkedtünk az olajlámpáinkkal és mentünk előre. Nem volt semmilyen akadály. Átmentünk egy termen, majd a végére érve egy fal előtt találtuk magunkat, s láttuk, hogy tele van rajzokkal. Rögtön megértettük, hogy őskori barlangban vagyunk. Megfogadtuk: ‘Megőrizzük magunknak’, s egy hétig így is tettünk. Mindennap idejöttünk, itt uzsonnáztunk (…), majd felkerestük a volt tanítónkat, Léon Lavalt. Mindent elmondtunk neki. Először nem akart hinni nekünk. Később sikerült meggyőznünk, egy kis lámpával felment a barlanghoz, s mi együtt mentünk le vele. Amikor feljött, az egész világ megtudta." - mesélte el a történetet 2010. szeptemberében Georges Agniel a felfedezés 70. évfordulóján.Forrás: AFP/Lionel Bonaventure
Forrás: AFP/Pierre Andrieu
4/10
Úgy vélik a barlang szakrális funkciókat látott el, veszélyes állatok (pl. medve, bölény) áldozati helye volt. A rajzok mellett nagy számban látni vonásokat is. Ezek felfoghatók mint egy őskori írás kezdetleges példái.Forrás: AFP/Pierre Andrieu
Forrás: AFP/Pierre Andrieu
5/10
A falakon lévő állatok nem a táplálkozási szükségleteket látták el. Keletkezésükkor a környéken nagy számú rénszarvas-populáció élt, mindennek ellenére mindössze egy ilyen ábrázolás készült. Feltűnő, hogy a képek se tájat, se növényeket nem ábrázolnak.Forrás: AFP/Pierre Andrieu
Forrás: AFP/Mehdi Fedouach
6/10
A barlangot 1948-ban turisták számára is látogathatóvá tették. 1955-ben figyelték meg az első változásokat a barlang falán, amely a turisták által kilélegzett szén-dioxidnak volt köszönhető, amely a falon lévő vízpárában feloldódva savas kémhatást kelt. A probléma megszüntetése érdekében 1957-ben egy légcserélő rendszert építettek be, amely a barlang levegőjének és hőmérsékletének helyreállítását volt hivatva szolgálni.Forrás: AFP/Mehdi Fedouach
Forrás: hemis.fr via AFP/DOZIER Marc / hemis.fr/Dozier Marc
7/10
1960-ban megjelent az úgynevezett „zöld betegség”, amely során a látogatók által kilélegzett szén-dioxid, a mesterséges világítás és a viszonylag magas hőmérséklet teremtette ideális feltételek között elszaporodtak az algák a barlang falán. Az 1963-ban üzembe állított ózonszűrő készülék se tudta orvosolni a problémát, ezért André Malraux, francia kulturális miniszter megtiltotta a turisták számára a barlang látogatását.Forrás: hemis.fr via AFP/DOZIER Marc / hemis.fr/Dozier Marc
Forrás: AFP/Lionel Bonaventure
8/10
A nagy érdeklődés miatt nem messze az eredi barlangtól, felépítették a barlang tökéletes másolatát, amit 1983-ban megnyitottak a turisták számára Lascaux II néven.Forrás: AFP/Lionel Bonaventure
Forrás: AFP/Lionel Bonaventure
9/10
Több mint 300 000 turista keresei fel évente a barlangot.Forrás: AFP/Lionel Bonaventure
Forrás: hemis.fr via AFP/HAUSER Patrice / hemis.fr/Hauser Patrice / Hemis.Fr
10/10
Az UNESCO Lascaux-t a Világörökség részének nyílvánította.Forrás: hemis.fr via AFP/HAUSER Patrice / hemis.fr/Hauser Patrice / Hemis.Fr