23 millió euróért kelt el Michelangelo egyik ritka rajza egy párizsi aukción

Forrás: AFP/Emmanuel Dunand
1/8
Licitáló látogatók a párizsi Christie's aukciósházban 2022. május 18-án, ahol Michelangelo a közelmúltban újra felfedezett egyik rajzát bocsátották árverezésreForrás: AFP/Emmanuel Dunand
Forrás: AFP/Emmanuel Dunand
2/8
A rajz a mester korai műveinek egyike lehet a 15. század végéről. Azt a didergő férfit ábrázolja – két másik alakkal a közelében –, aki Masaccio: A neofiták megkeresztelése című freskóján láthatóForrás: AFP/Emmanuel Dunand
Forrás: AFP/Emmanuel Dunand
3/8
A rajzot egyszer már 1907-ben Párizsban értékesítették, de akkor még úgy gondolták, hogy a reneszánsz itáliai mester iskolájából származik. A mű jó időre lényegében feledésbe merült, csak 2019-ben került az érdeklődés középpontjába, amikor az aukciósház egy szakértője Michelangelo saját alkotásaként azonosítottaForrás: AFP/Emmanuel Dunand
Forrás: AFP/Emmanuel Dunand
4/8
Victoire Gineste aukcióvezető vezeti az árverést, ahol Michelangelo nemrégiben újra felfedezett rajzát, a művész első ismert aktját értékesítikForrás: AFP/Emmanuel Dunand
Forrás: AFP/Emmanuel Dunand
5/8
A rajzot a francia állam korábban nemzeti kincsnek nyilvánította, ami lehetetlenné tette külföldre való eladását, de a kormány nemrég feloldotta a kiviteli tilalmat, így azt a világon bárki megvásárolhatjaForrás: AFP/Emmanuel Dunand
Forrás: AFP/Emmanuel Dunand
6/8
A megjelent érdeklődők és licitálók a Christie's aukciósházban, PárizsbanForrás: AFP/Emmanuel Dunand
Forrás: AFP/Emmanuel Dunand
7/8
Egy nagy kivetítőn látható az aukció során folyamatosan növekvő árForrás: AFP/Emmanuel Dunand
Forrás: AFP/Emmanuel Dunand
8/8
A licitálók feszült figyelemmel nézik Victoire Gineste aukcióvezetőt. Amennyiben senki nem licitál már tovább, akkor leütéssel jelzi a licitálás végét. Az alkotás végül 23 millió eurós áron kelt el a párizsi Christie's aukciósházbanForrás: AFP/Emmanuel Dunand