Down-szindrómás párról készült sorozat nyerte az idei Hemző-díjat

Mohai Balázs - EGYÜTT SZÉP  2015-2016

Mohai Balázs, az MTI külső munkatársa nyerte a Hemző Károly-díjat
Hétvégéiket általában a szüleiknél töltik, ezért a hét folyamán mindig egymás mellett vannak
Vágólapra másolva!
Mohai Balázs, az MTI külső munkatársa nyerte a Hemző Károly-díjat az idén. A Tanácsadó Testület tagjai 14 fotográfust jelöltek a 35 év alatti alkotók számára meghirdetett pályázaton. Mohai eddig már kétszer is finalista volt, az idei évben bemutatott három remek sorozata és eddigi munkássága miatt a zsűri ezúttal őt választotta a díjra. A Hemző Károly Alapítvány kuratóriumából álló zsűrinek (Lajos Mari, Hemző özvegye, Salvarani Zsófia, a művész nevelt lánya, valamint Korniss Péter és Bánkuti András fotográfusok és az alapítvány titkára, Szarka Klára kurátor) minden eddiginél nehezebb dolga volt. Az összes jelölt színvonalas és izgalmas munkákkal szerepelt, így még a finalistákat sem volt egyszerű kiválasztani közülük. Emiatt az eddigi öt helyett az idén hat finalistát nevezett meg a bíráló bizottság: munkatársunkat, Hirling Bálintot, Kállai Mártont, Pályi Zsófiát, Stiller Ákost és Végh Lászlót, illetve Mohai Balázst, aki végül a díjat is elnyerte. A Hemző-díjjal oklevél, pénzjutalom és kiállítási lehetőség jár a Magyar Fotográfusok Házában. A tavalyi díjazott, Móricz-Sabján Simon jutalomkiállítása még június 19-ig látható a Kismanó Galériában. 
Vágólapra másolva!
Szandra és Tamás Down-szindrómás pár. Összekötötték az életüket, hogy egymást kiegészítve a lehető legönállóbban élhessék a mindennapjaikat Foto: Mohai Balázs

Együtt ébrednek reggel 7-kor, mielőtt munkába indulnának. Más Down-szindrómásokkal közös otthonban laknak, de közös szobában alszanak Foto: Mohai Balázs

Bár az otthonban sokan élnek együtt, ők szeretnek mindent kettesben csinálni Foto: Mohai Balázs

Hétvégéiket általában a szüleiknél töltik, ezért a hét folyamán mindig egymás mellett vannak Foto: Mohai Balázs

A Down-szindróma gyógyítása nem lehetséges, mégis sok gyógyszert szednek, mert bizonyos testi betegségek nagyobb százalékban fordulnak elő náluk Foto: Mohai Balázs

Bár alapvetően felügyelet alatt állnak, ismert környezetben gyakran szoktak önállóan közlekedni Foto: Mohai Balázs

Mindketten végeznek valamilyen munkát, így az abból befolyó összegből magukra is tudnak költeni Foto: Mohai Balázs

Torna előtt egy parkban töltik el az időt Foto: Mohai Balázs

A közösségben eltöltött idő nem mindig zökkenőmentes az ő párkapcsolatukban sem. Egy konfliktus nehéz napokat hozhat Foto: Mohai Balázs

A mentorok segítenek nekik mindenben, az ő tanácsukra Tamás meg fogja lepni Szandit a munkahelyén. A vásárolt virággal a kezében elgondolkozik, és végre rájön, hogy nem lett volna szabad volna megbántania őt Foto: Mohai Balázs

Szandi egy kávézóban dolgozik délutánonként, Tamásnak ritkán van lehetősége napközben eljutni hozzá, ezért igazi meglepetés volt a látogatás Foto: Mohai Balázs

Esti bevásárlás egy áruházban. Nemcsak maguknak, hanem lakótársaiknak is visznek élelmiszert Foto: Mohai Balázs

Az eljegyzési tortájukon egy ifjú párt ábrázoló figura volt, ami azóta is Szandi szobájának dísze. Tamás mosolyogva meséli, hogy szeretnének esküvőt is Foto: Mohai Balázs

Tamásnak gyógymasszázsra kell járnia, amihez rendszerint Szandi is csatlakozik Foto: Mohai Balázs

Napjaikat kora reggeltől estig kitöltik a foglalkozások, a munka és egyéb elfoglaltságok. Az intenzív időbeosztás végén mindennap szeretnek kettesben lenni. Tamás így mondja: „mert együtt szép” Foto: Mohai Balázs