Psota Irén és Törőcsik Mari, ahogy még nem látta őket

Shakespeare és Szomszédok. A Szomszédokból Komlós Juci és játszótársa, Bessenyei Ferenc. Pályájuk egyszerre kezdődött. Juci Miskolcról indult, míg Bessenyei Feri Szegedről. Bessenyei az örök Bánk bán, Galilei, Kossuth ábrázolója és Tevje a Hegedűs a háztetőn című musicalben. Színészek között is van igaz barátság. Juci látogatóban Feri tanyáján. (1989)
Vágólapra másolva!
Még soha sem publikált képeiből állít ki 85-öt a Magyar Nemzeti Múzeumban az idén 85 éves Keleti Éva, de a kiállítás több mint száz további képet és 85 ismert „Keleti-klasszikust" is megidéz a falakon és monitorokon vetítve. A november 20-ig látható kiállítás anyaga az alkotó MTI utáni időszakában 1976 és 1991 között készült, amikor az Új Tükör, majd a Színházi Élet képszerkesztője lett.A Kontakt című tárlaton a közönség rácsodálkozhat többek között a hamvasan fiatal Pogány Juditra, a pályakezdő Gálvölgyi Jánosra, a kisfiús mosolyú Gesztesi Károlyra vagy a kiskamasz Balázsovits Editre. Láthatja az előző színész generáció óriásait, Bessenyeit, Kállait vagy Garas Dezsőt és sok más ismerős arcot. És megismerheti a fotográfus Keleti Éva újabb arcát is, amelyik még játékosabbnak, kísérletezőbbnek, formabontóbbnak mutatja őt, mint amilyennek az öt évvel ezelőtti nagy sikerű kiállításán a Budapest Galériában láthattuk.Barátok, pályatársak vallomásaiból filmek készültek. A kiállított képek között sétálva megnézhetjük a Szakonyi Károly íróval, Béres Ilona és Szilágyi Tibor színművészekkel és az alkotóval magával a tárlat apropóján készült exkluzív interjúkat is. A nyitva tartás két hónapja alatt szerzői tárlatvezetések, kerekasztal-beszélgetések, múzeumpedagógiai rendezvények is lesznek a Kontakt-Keleti Éva fotói kiállítás képei között. Keleti Éva a több ezer negatívot és diát tartalmazó kollekciót, amelyikből most a tárlat szemelget, tavaly a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta. Galériánkban látható alkotások képaláírásai Keleti Éva személyes megjegyzései.
Vágólapra másolva!
Mindig nagyon nehéz nagy előd utódjának lenni. De ez a teher nem nyomja Básti Julit. Ő nem Básti Lajos lánya, hanem korunk nagyon tehetséges színésznője. Makrancos Kata, Sally Bowles a Kabaréban, Mása és Sztálin menyasszonya. (1982) Fotó: Keleti Éva/Magyar Nemzeti Múzeum

Mácsai Pál. Amikor a pályám a csúcsra járt, a szemem láttára elindult egy új – és ma már tudható – nagy színészgeneráció. Többek között Mácsai Pál, aki egy szófiai éjszakában bevallotta, szeretne majd olyan lenni, mint Várkonyi Zoltán volt. Színész és rendező. Rómeó Shakespeare drámájában, Mácsai István festőművész fia az életben. Örkény István egyperceseit folyton hallgatnám a tolmácsolásában. (1999) Fotó: Keleti Éva/Magyar Nemzeti Múzeum

Törőcsik Mariról mit mondjak? Főiskolás kora óta kísérem pályáját. A Nemzetiben Solvejgként kezdte, majd Brecht-hősnő Major Tamás rendezéseiben. Tánya a Katonában és számtalan nagy alakítás filmben és színpadon. Majdnem egykorúak vagyunk. Egy szál rózsa, fekete tüllruha – mint egy operettprimadonna. De ő Törőcsik Mari, aki mindent el tud és el is akar játszani a nézők örömére. (1986) Fotó: Keleti Éva/Magyar Nemzeti Múzeum

Gesztesi Károly a bulvár sajtó egyik kedvence. Kazimir Károly fedezte fel a színpad számára. Dzsesszzenészként tengerjáró hajókon játszott, mert nem bízott színészi önmagában. Arról is híres, hogy sok felesége volt – többek között Csarnóy Zsuzsa, Liptai Klaudia. De én inkább filmszerepeiért és színészi alakításaiért szeretem. (1988) Fotó: Keleti Éva/Magyar Nemzeti Múzeum

Harkányi Endre a nagy bohóc. Sírva nevetett. Ő mondta a legendás szavakat a Valahol Európában című filmben: „Könyörgöm, akasszuk fel!” (1976) Fotó: Keleti Éva/Magyar Nemzeti Múzeum

Sokszor, sok helyen, sok szerepben fotografáltam Gábor Miklóst. Most Prospero szerepével birkózik a Várszínházban. Nehezen születik meg az utolsó monológ. Szeretné felülmúlni a legendás Hamlet alakítását Fotó: Keleti Éva/Magyar Nemzeti Múzeum

A Psota. Végigkísértem Psota Irén gazdag életét. Yerma, a gyereket akaró spanyol asszony. Brecht-drámák értője, a Kaukázusi krétakör gyerekhazudó asszonya. A néma lány a Kurázsi mamából, hogy aztán eljátssza a címszerepet is. Örök játékos. A műteremben is százarcú. Úgy váltogatja arcait, mint parókáit. Pillanataiból most egy-egy villanás, Vámos László rendezővel is, aki megtalálta Irén színészi lelkét. (1990) Fotó: Keleti Éva/Magyar Nemzeti Múzeum

A titokzatos szépségű színésznőből oknyomozó újságíróvá lett Ferenczi Krisztina, akivel sok éjszakán át beszélgettünk a létről, az életet meghatározó tragédiákról. (1982) Fotó: Keleti Éva/Magyar Nemzeti Múzeum

Nem az élet napos oldalán született Tímár Béla. Mindig a Madách Színház tagja volt. Felesége hét éven át Ferenczi Krisztina színész, oknyomozó újságíró. Házasságuk elején az ikergyerekeik meghaltak. Bálint az Egy szerelem három éjszakájában. Később született egyik fia is Bálint. Sancho a La Manchában, 39 évesen agydaganatban meghal. Fotó: Keleti Éva/Magyar Nemzeti Múzeum

Szirtes Ági. Még nem sztár. Most végezte el a Főiskolát. Még előtte vannak nagyszerű alakításai a katona József Színházban. Három nővér, Ivanov, Portugál. Bejárja színházával a fél világot. Édesapja Szirtes ádám. Keresztapja Sós Imre. Mindketten a magyar színjátszás feledhetetlen alakjai. (1989) Fotó: Keleti Éva/Magyar Nemzeti Múzeum

Zsótér Sándor 1990-ben. Akkor már ismert színész és induló rendező. Vidám, gondolatokkal teli fickó. Ruszt Jóska megérezte, milyen képesség rejlik benne. Igaza volt. Sikerek és bukások jelzik útját. A Nemzeti Színházban a Galileit rendezte az előző évadban. (1990) Fotó: Keleti Éva/Magyar Nemzeti Múzeum

Shakespeare és Szomszédok. A Szomszédokból Komlós Juci és játszótársa, Bessenyei Ferenc. Pályájuk egyszerre kezdődött. Juci Miskolcról indult, míg Bessenyei Feri Szegedről. Bessenyei az örök Bánk bán, Galilei, Kossuth ábrázolója és Tevje a Hegedűs a háztetőn című musicalben. Színészek között is van igaz barátság. Juci látogatóban Feri tanyáján. (1989) Fotó: Keleti Éva/Magyar Nemzeti Múzeum