Önnek is pár ezresébe kerülhet Matolcsy tévedése

Vágólapra másolva!
Évi pár tucat forinttól pár ezerig is változhat, hogy kinek mennyivel drágulnak a banki költségei, miután a legtöbb bank januártól áthárítja ügyfeleire a tranzakciós adót, és jelentősen emeli az árait. Matolcsy György egy hónapja még mindenkit azzal nyugtatott, hogy a bankok lenyelik a rájuk rótt terheket, de ez nem így lesz. Igaz, a bankok is megérik a pénzüket, az elmúlt években sem óvatoskodtak, ha árat kellett emelni.
Vágólapra másolva!

A bankok átírták az árlistáikat, a rájuk kivetett terhek után januártól a legtöbb banki szolgáltatás drágul. A kormány október közepén jelentette be, hogy elhalasztja a pénzügyi szervezetek különadójának elfelezését, a pénzmozgásokat megadóztató tranzakciós illetéket 2 ezrelékre emeli, ezzel felrúgva a bankokkal kötött írásbeli megállapodást, a készpénzfelvételre pedig 3 ezrelékes adót vetett ki a kormány.

Az [origo] gyors áttekintése szerint az összes nagyobb, teljes körű lakossági szolgáltatásokat nyújtó bankoknál emelkedni fognak a költségek januártól, de arra lehetetlen általános tanácsot adni, hogy az ügyfelek melyik banknál járnak a legjobban, mert az egyes szolgáltatások díja többek között a számlacsomagtól, a bankok árazási politikájától, a beérkezett jövedelem nagyságától is függ. Még egy sima banki átutalás költségére is több díj szerepelhet a hirdetményekben, attól függően, hogy bankfiókban, telefonon vagy az interneten keresztül hajtjuk végre. A két legnagyobb bank, az OTP és az Erste például a bankon kívüli eseti átutalás díjait legalább 15-20 forinttal emelte. A piacvezető OTP kerek perec közölte, hogy januártól a közteherváltozások miatt módosul a díjtáblázat. Az áremeléseket azért most jelentették be a bankok, mert új áraikat 60 nappal a hatályba lépésük előtt meg kell hirdetniük.

Pár ezresbe kerül Matolcsy tévedése

A Pénzcentrum tizenegy bank januártól érvényes díjait tartalmazó összevetése szerint néhány száz forint jövőre is elég lesz a legszükségesebb banki szolgáltatásokhoz, és akár szinten tarthatóak maradhatnak a banki költségek, ám ehhez mindenkinek érdemes lesz alaposan áttekintenie a bonyolult díjtáblázatokat még január előtt. A rosszul megválasztott vagy akár a mostani bankszámla meghagyása viszont havonta akár több száz forinttal növelheti a kiadást. Mivel a készpénzfelvétel adója 3 ezrelék lesz, ezért érdemesebb lesz bankkártyával fizetni, ami eddig mindenkinél ingyenes volt (a terminált működtető boltok fizetnek a banknak). A bankok többsége ezt továbbra is ingyen biztosítja, ám a Raiffeisen és az FHB 1-1, a Budapest Bank és az MKB Bank 2-2 ezreléket számít majd fel a kártyás fizetésért is. ( Az [origo]-n is elérhető a Biztosító.hu kalkulátora, amellyel ki tudja számolni, hogy mennyit spórolhat a folyószámláján.)

Pedig Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a lépések bejelentésekor közölte, hogy szerinte a bankok nem fogják áthárítani a tranzakciós adót, ehelyett óriási verseny lesz köztük. Azt állította, hogy ezt "az egyik nagy magyar bank vezetője" mondta neki, de Matolcsy hiába bizakodott. Az áremeléssel szembeni tehetetlenséget lényegében Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője is elismerte hétfőn. Rogán azt mondta egy sajtótájékoztatón, "nyilvánvaló, hogy a tranzakciós illeték egy részének áthárítására képesek a bankok, de amennyiben ebben összehangolt cselekvés van, akkor én leszek az első, aki hajlandó ismét a versenyhivatalhoz fordulni". Majd hozzátette, hogy a napvilágra került adatok szerinte erre még nem adnak okot.

A díjak adó nélkül is jelentősen emelkedtek

A bankok az őket sújtó megszorítások nélkül is hajlamosak voltak az áremelésekre. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az elmúlt években a csekaddó nélkül is jelentősen emelték átlagos díjaikat.

2007

2010

2012. szept.

Rendszeres beszedés vagy bankon kívüli átutalás

46

83

97

Készpénzfelvét díja (saját ATM, 20 ezer forint)

199

250

271



Az egyik, idén megjelent, a banki szolgáltatások árazását elemző jegybanki tanulmány arra is rámutat, hogy a banki árak az elmúlt években rendre az inflációt meghaladó mértékben emelkedtek, kivéve a bankkártya éves díját, amely az inflációnál alacsonyabb mértékben nőtt.


Forrás: MNB, KSH

A Magyar Nemzeti Bank hétfőn kiadott pénzügyi stabilitási jelentésében is foglalkozik a csekkadóval. A jegybank szerint bár gyors költségvetési bevételt biztosíthat az új teher, de megdrágítja a pénzügyi tranzakciókat, így ronthatja a források elosztásának hatékonyságát. Ha ugyanis egy bank nem tudja áthárítani a költségeket, akkor romlik a pénztermelő képessége, ez pedig a hitelezési hajlandóságát rombolja.


Forrás: MNB, KSH

Ha pedig a bank áthárítja az illetéket, vagyis árat emel, azzal inflációt generál, amire a vállalati és háztartási ügyfelek a fizetési szokásaik megváltoztatásával reagálhatnak. A jegybank szerint így egy nem hatékony struktúra alakulhat ki, és megvan a veszélye, hogy a feketegazdaság lesz az csekkadó bevezetésének nyertese. További gondot jelent, hogy a csekkadó ösztönözheti az egyébként roppant költséges készpénz használatát, holott azt már több tanulmány is kimutatta, hogy a készpénz visszaszorítása akár százmilliárd forint megtakarítást is hozhatna a gazdaságban.

Banki áfa

A pénzügyi tranzakciós adó egyfajta banki áfaként fogható fel: aki pénzügyi szolgáltatást vesz igénybe, az minden egyes tranzakció után fizessen egy egész pici, néhány bázispontos adót, mert az az egyének szintjén szinte fel sem tűnik, az államkasszának viszont sok kicsi is sokra megy. Bár technikailag valóban a bankok fizetik majd meg az adót, de azt teljes mértékben átháríthatják az ügyfelekre, vagyis a biztosításoknál alkalmazott baleseti adóhoz hasonlóan csak közvetítő szerepet játszanak a folyamatban.