Továbbra sem folytatódik az M3-as autópálya építése

Vágólapra másolva!
Pénteken átveszi a munkaterületet az autópálya-építések irányításával megbízott Nemzeti Autópálya Rt.-től az M3-as továbbépítését végző Vegyépszer-Betonút konzorcium. A pályaépítési munkálatok azonban egyelőre nem kezdődnek el, mivel a Vegyépszer Rt. még nem szerezte meg a kivitelezési szerződésben előírt előleg-visszafizetési garancia rá eső részét.
Vágólapra másolva!

Egyelőre nem tudni, hogy mikor kezdődik az M3-as autópálya Füzesabonyt Polgárral összekötő szakaszának az építése. A kivitelezési munkálatok elindítását ugyanis késlelteti, hogy az építési megbízást elnyerő Vegyépszer-Betonút konzorcium vezető vállalata, a Vegyépszer eddig nem szerezte meg a beruházás elindításához szükséges pénzügyi garanciát. Úgy tudjuk: a társaság számlavezetőjével, a CIB Bankkal folytat tárgyalásokat az építési megbízást kiadó NA Rt. által megkövetelt pénzügyi biztosíték megszerzéséről. Információink szerint a cégnek mintegy ötmilliárd forintos hitelgaranciát kell felmutatnia ahhoz, hogy érvényessé váljon az NA Rt.-vel kötött megállapodás.

A konzorcium másik tagja, a Betonút Rt. már megszerezte a ráeső 4,3 milliárd forint garanciarészt, a vállalatnak az ABN Amro Bank nyújtott előleg-visszafizetési garanciát. A két cégnek legkésőbb augusztus 10-ig kell megszereznie az összesen 9 milliárd forint értékű pénzügyi biztosítékot.

A tényleges építési munkálatok megkezdése előtt pénzügyi manőverek egész sorát kell majd végrehajtaniuk a beruházás résztvevőinek. A sztrádaépítések finanszírozásával megbízott Magyar Fejlesztési Bank (MFB) ugyanis csak akkor utalja át az NA Rt.-nek a napokban végrehajtott tőkeemelés során számára elkülönített majdnem tízmilliárd forintot, amikor az építési konzorcium bemutatja az autópálya-társaságnak az építési szerződésben szereplő előleg-visszafizetési garanciát. Ezt követően viszont az NA Rt. fizeti majd az építkezés bruttó összköltségének tíz százalékát - vagyis mintegy kilencmilliárd forintot - kitevő előleget a kivitelezőknek, amelyek az összeget felhasználva indítják majd el az építési munkálatokat. Az út építése egyszerre két térségben, Füzesabony és Gelej közelében kezdődik majd el.

Németh Miklós exminiszterelnök szerda reggeli, Nap-kelte című televíziós műsorban elhangzott nyilatkozatában rámutatott: az Európai Unió luxemburgi székhelyű központi bankja jelentős összegű hitelt nyújtott volna a magyarországi sztrádaépítésekhez. A kormányzat azonban nem vette igénybe a felkínált kölcsönt.

A Magyar Fejlesztési Bank cáfolta az exminiszterelnök állítását. Mondván: eddig nem volt szükség hitelre, a pénzintézet a saját tőkéjéből fedezete az úthálózat-bővítés költségeit. (Az útépítés mindeddig nem járt jelentősebb kiadással, hiszen nem épültek újabb pályaszakaszok.) A banknál elmondták: a sztrádaprogram megvalósításának későbbi szakaszában várhatóan szükség lesz kölcsönök felvételére is, így a program finanszírozásban külföldi és hazai bankok egyaránt részt vehetnek majd.

(Népszava)

Ajánlat:

Magyar Fejlesztési Bank