<P>A hét végén befejeződhet az aratás</P>

Vágólapra másolva!
Eddig 1,002 millió hektárról vágták le a búzát és 3,633 millió tonna termést takarítottak be. Az őszi búzából a termésnek 3 százaléka, míg a tavaszi búzának 10 százaléka vár még betakarításra.
Vágólapra másolva!

A hét végén befejeződhet a búza betakarítása, amennyiben az időjárás kedvező lesz - jelentette be Tamás Károly, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára pénteken, Budapesten sajtótájékoztatón.

Elmondta: a mostoha időjárási körülmények ellenére is megtermett az ország kenyérgabona-szükséglete és várhatóan takarmányból is lesz elegendő az állatok etetéséhez. A gazdák eddig 1,002 millió hektárról vágták le a búzát és 3,633 millió tonna termést takarítottak be. Az őszi búzából a termésnek 3 százaléka, míg a tavaszi búzának 10 százaléka vár még betakarításra. Az államtitkár szerint az idén Magyarországon összesen mintegy 3,7 millió tonna búza kerül a magtárakba.- A tavalyi nyitókészlettel együtt, ami 300 ezer tonnát tesz ki, az idén összesen mintegy 4 millió tonnányi búza áll az ország rendelkezésére - mondta az államtitkár. Közölte: az ország belső szükséglete várhatóan mintegy 2,82 millió tonna búzára rúg majd, további 180 ezer tonnát biztonsági tartalékként tárolnak az állami magtárakban és mintegy 1 millió tonnát exportálhatnak.

Tamás Károly részletezte a belső felhasználás összetételét is. Eszerint: őrlésre 1,25 millió tonna, ipari felhasználásra 30 ezer tonna búzát szánnak, a bruttó vetőmag-szükséglet mintegy 300 ezer tonna lesz, a takarmánybúza mennyisége pedig eléri az 1,2 millió tonnát. A szakemberek összesen 40 ezer tonnás veszteséggel is kalkulálnak.

Az államtitkár kijelentette, hogy a megtermett búza mennyisége lehetővé teszi azt a vetőmag-segítséget, amelyet Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter közelmúltbeli erdélyi látogatásakor megígért. Az államtitkár hozzátette, hogy ezért a vetőmagért fizetni kell. A fizetés módjáról, a segítségként kiküldendő vetőmag mennyiségéről még nem tudtak információt adni a tárcánál.

Tamás Károly beszélt arról is, hogy a szalma betakarítás az aratással párhuzamosan történik, és jelenleg is tart. A minisztérium ebben az évben megtiltotta mind a tarló-, mind pedig a szalmaégetést. A szalmát eddig a kalászos gabonaterület mintegy 70 százalékáról hordták be a gazdák. A tarlóhántás is ütemesen halad, már 800 ezer hektáron végeztek ezzel az utómunkával.

Az államtitkár külön is szólt a sörárpa körül kialakult helyzetről. Szerinte a gondot az okozza e területen, hogy a malátagyártók az általuk feldolgozott árpamennyiség 70-75 százalékát szerződték le az idén. A többit a szabadpiacon kívánták beszerezni, ahol most igen magasak az árak. Ezért az államtitkár azt javasolta a feldolgozóknak, hogy a jövőben szerződjenek a termelőkkel a feldolgozandó mennyiség száz százalékára, ami évente mintegy 200 ezer tonna sörárpát jelent.

Az idén 420 ezer tonna tavaszi árpát takarítanak be, ami bőven fedezi ebből a terményből a szükségletet - hangoztatta Tamás Károly.

(MTI)