Jelentős adókedvezményt nyújtanának a kormánypártok a kisvállalkozóknak

Vágólapra másolva!
Az adótörvények szerdai, általános vitájában a képviselők kevés újdonsággal szolgáltak a keddi, vezérszónoki felszólalásokhoz képest. Ezek közé tartozott az a módosító javaslat, melyet a kormánykoalíció pártjai nyújtottak be, és amitől a kis- és középvállalkozások helyzetének jelentős javulását remélik.
Vágólapra másolva!

A koalíciós pártok módosító javaslata szerint az ötvennél kevesebb főt foglalkoztató kisvállalkozásoknak 10 millió forintos nyereség után nem kellene társasági adót fizetniük, ha az ennek megfelelő összeget saját cégük fejlesztésére fordítják. Tóth András (Fidesz) elmondta: ha a képviselők elfogadják a módosító indítványt, akkor mintegy 50 milliárd forinttal több marad a kisvállalkozóknál. Hozzátette: a társasági adó mértéke 18 százalék marad, s nem változnak az osztalékadó szabályai sem.

A koalíció javaslatára reagálva Keller László (MSZP) komolytalannak nevezte a kormánypártokat, mert a módosító javaslat írásos változata még meg sem született.

Kökény Mihály (MSZP) szerdai sajtótájékoztatóján aggodalmát fejezte ki a munkáltatói egészségügyi járulék tervezett csökkentése miatt, mert véleménye szerint a társadalombiztosítás költségvetésében nem lesz meg az egészségügyi ellátás fedezete. A képviselő elmondta, hogy az MSZP akkor tudná támogatni a járulékcsökkentést, ha látná, mi kompenzálja 2001-ben a mintegy 100 milliárd forintos bevételkiesést.

A kormány javaslata szerint a munkaadók által fizetendő 33 százalékos tb-járulék jövőre 30 százalékra csökkenne.

(MTI)