Hat milliárd forint volt a költségvetés hiánya szeptemberben

Vágólapra másolva!
Az államháztartás hiánya szeptemberben 10 milliárd forint volt, ami a központi költségvetés 6 milliárd forintos hiánya, a társadalombiztosítás 4,9 milliárd forintos deficitje és az elkülönített állami pénzalapok 0,9 milliárd forintos többlete mellett alakult ki - ismertette kedden a Pénzügyminisztérium szeptemberi jelentését Bathó Ferenc, a tárca főcsoportfőnöke sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Az államháztartás előzetes költségvetési hiánya a helyi önkormányzatok nélkül szeptember végén 244 milliárd forint volt, ami az előirányzat 56,1 százaléka, tehát jóval kedvezőbb az időarányosnál. Bathó Ferenc elmondta, hogy az államháztartás és a költségvetés bevételei és kiadásai a tervek szerint alakulnak, így a várakozások jelentős módosítására, pótköltségvetés benyújtására nem lesz szükség.

Az államháztartás hiánya az év végén az önkormányzatokkal együtt várhatóan 441,8 milliárd forint lesz - mutatott rá Bathó Ferenc - szemben az előirányzott 443,3 milliárd forinttal. "Így az államháztartás hiánya a GDP százalékában a várakozásoknak megfelelően alakul, 3,4 százalék lesz 13 ezer milliárd forintos GDP mellett" - mutatott rá a főcsoportfőnök.

A Pénzügyminisztérium előrejelzései szerint a tervezettnek megfelelően, nullszaldó körül várható a nyugdíjalap-, illetve a helyi önkormányzatok teljesítménye. - A központi költségvetés eredetileg tervezett 396,2 milliárd forintos hiánya pedig 384 milliárd forintra csökkenhet az év végén - mondta Bathó Ferenc.

A PM szerint az egészségbiztosítási alap tervezett 42,3 milliárd forintos hiánya 45-52 milliárd forintra nőhet, míg az elkülönített állami pénzalapok többlete a tervezett 3,3 milliárd forinttal szemben elérheti a 4 milliárd forintot. A központi költségvetés bevételei várhatóan 140-150 milliárd forinttal meghaladják az előirányzatban szereplő 3392 milliárd forintot, s a tárca számításai szerint a kiadási többlet is hasonló nagyságú lesz.

A központi költségvetés első kilenc havi hiánya 173 milliárd forintra rúg, ami az előirányzat 43,7 százaléka. A bevételek elérték az egész évre tervezett összeg 76,3 százalékát, azaz 2586 milliárd 488 millió forintra nőttek szeptember végéig. A kiadások ezzel szemben csak az egész éves mérték 72,8 százalékát teszik ki, 2759 milliárd 490 millió forinttal.

Bathó Ferenc szerint a bevételeknek a terveket meghaladó növekedése elsősorban a dinamikus gazdasági növekedés és a tervezettet meghaladó infláció miatt következik be. Az áfa-befizetésekből 95-96 milliárd forint túlteljesítésre, a személyi jövedelemadó befizetésekből mintegy 45 milliárd forint többlet-bevételre számít a tárca. A kiadások között mintegy 10-12 milliárd forintos elmaradás várható a lakástámogatások előirányzatában, ami egész évre 71 milliárd 350 millió forint volt, ám szeptember végéig ilyen céllal csak 32 milliárd forintnyi áramlott ki a központi kasszából. Bathó Ferenc szerint az év végéig mintegy 58-60 milliárd forintot fordít a költségvetés lakástámogatásokra.

A kiadások közül leginkább a kormányzat rendkívüli kiadásai nőnek a tervekhez képest, várhatóan 98 milliárddal. Bathó Ferenc elmondta, hogy ezt a többletkiadást - a zárszámadási törvény módosításával- az ÁPV Rt. tartalékának feltöltésére, illetve a Magyar Fejlesztési Bank tőkeemelésére fordítják.

(MTI)