Néhány nappal a svájci harmadik generációs mobiltelefon-engedélyekre kiírt versenytárgyalás előtt a német E.ON energiaipari vállalat bejelentette, hogy eladja a svájci Orange Communications SA-ban lévő részesedését a France Télécom francia távközlési vállalatnak.

A 42,5 százalékos részesedés eladásából legalább 1,6 milliárd euró üti az E.ON. markát. Ebben benne van az 480 millió eurós kölcsön is, amelyet az E.ON adott a svájci Orange-nak. Az Orange-rész eladásával az energia- és vegyi konszern folytatja kivonulását a távközlési üzletből.

Az E.ON augusztusban jelentette be, hogy eladja a Viag Interkomban lévő részesedését a társtulajdonos British Telecomnak. Az ár, attól függően, hogy mennyibe kerül az Orange-nak a svájci UMTS-licit, akár 20 százalékkal is emelkedhet. A vételár negyedrészét az E.ON készpénzben kapja, háromnegyedrészét pedig a France Télécom jövőre tőzsdére kerülő Orange csoportjának részvényeiben. Az E.ON. vállalta, hogy ezt a portfóliót további egy évig távol tartja a tőzsdétől.

Új szerzeményével 85 százalékra nő a France Télécom részesedése a svájci Orange-ban. Eredeti részesedését akkor szerezte, amikor tavasszal megvette a Vodafone-tól a brit Orange plc mobilszolgáltatót. Az Orange plc-t tavaly év végén a német Mannesmann megvette, ám a Vodafone év elején felvásárolta a Mannesmannt, és piaci túlsúly miatt el kellett adnia az Orange plc-t.

Svájcban hétfőn kezdődik a UMTS-licencek árverése. Az új Orange vállalat a tervek szerint 2001 első felében kerül a tőzsdére. A France Télécom-E.ON ügylet a svájci Orange vállalati értékén alapul, amely ügyfelenként 5000 eurónak és lakosonként több mint 600 eurónak felel meg. Svájc 7,3 milliós lakosát tekintve így több mint 4,5 milliárd eurós vállalati érték adódik. Ugyancsak szerdán jelentették be, hogy a svájci harmadik generációs árverésre készülve a Vodafone megveszi a Swisscom mobil-üzletágának 25 százalékát.

(MTI)

Ajánlat:

E.ON

Orange

France Télécom

Korábban:

A Vodafone részesedést szerez a Swisscomban
2000. november 8.