A Nasdaq szövetségre lépne a londoni értéktőzsdével

Vágólapra másolva!
A New York-i értékforgalmazók szövetsége lépéseket tesz elektronikus kereskedőrendszere, a Nasdaq és a londoni értéktőzsde (LSE) szövetsége felé. Logikus a partnerség lehetősége a londoni értéktőzsdével - mondta a Nasdaq szóvivője, Andy MacMillan.
Vágólapra másolva!

Előzőleg, kedden, lejárt a stockholmi értéktőzsdét működtető svéd OM Gruppen technológiaszolgáltató ajánlata a londoni értéktőzsdére. A felvásárlásból nem lett semmi, mert a javított és meghosszabbított határidejű ajánlatot is csak a londoni piac tulajdonosainak alig valamivel több mint 2 százaléka fogadta el. A több mint kéthónapos akció miatt azonban jégre kellett tenni a londoni tőzsde és a frankfurti értéktőzsde korábban meghirdetett egy-egy arányú egyesülését, amelyhez a Nasdaq is társult volna. Így a Nasdaq európai partner nélkül maradt.

- Az OM Gruppen kudarca után újra megnyílt a lehetőség. Gyors, rendezett, barátságos folyamatot szeretnénk - mondta a Nasdaq International igazgatója, John Hilley a Financial Timesnak. A Nasdaq szóvivője nem bocsátkozott részletekbe az elképzelt szövetség részleteiről vagy a megvalósítás ütemezéséről, de hozzátette, hogy más tőzsdékkel is "beszélgetnek" partnerségről szerte a világon.

A fő vetélytárs, a New York-i értéktőzsde már partnerségre lépett Európában a Euronext francia-belga-holland tőzsdeszövetséggel és más értéktőzsdékkel a világon, kialakítandó a legnagyobb forgalmú részvények számára a Global Equity Marketnek (GEM) nevezett piacot, amely napi 24 órányi szakadatlan kereskedelmet tesz majd lehetővé. A Financial Times szerint a Nasdaq is tárgyal a Euronexttel és a frankfurti értéktőzsdével is.

(MTI)

Ajánlat:

Nasdaq

LSE

Korábban: