Akadozva indul a biztosítási piac ellenőrzése

Vágólapra másolva!
Biztosítási szakemberek szerint az ígéretek ellenére január helyett leghamarabb 2001 végén lesz működőképes az új, adatcserén alapuló, a kötelező felelősségbiztosítást nem fizető autósok kiszűrésére tervezett rendszer.
Vágólapra másolva!

Az eredeti elképzelések szerint a biztosítók - elektronikus úton - a Belügyminisztérium (BM) rendelkezésére bocsátották volna ügyfélnyilvántartásukat, és azt ott rendszeresen összehasonlították volna saját nyilvántartásukkal. Így a BM Adatfeldolgozó Hivatala megállapíthatta volna, hogy ki nem fizeti a biztosítást. Rövid időn belül tájékoztathatták volna a rendőrkapitányságokat, a területileg illetékes kapitányság pedig intézkedhetett volna a díjfizetést elmulasztók megbüntetéséről.

A jövőben azonban nem a rendőrség, hanem az önkormányzatok irányítása alatt álló, eddig is akadozva működő okmányirodák végzik a gépjárművekkel kapcsolatos ügyintézést. Az irodák számítógépes rendszerét fel kell készíteni az adatcserére és ez eltarthat egy évig is. (A BM és a biztosítási társaságok adatbázisainak összekapcsolását több mint két éve készítik elő.)

A BM szakértője szerint nem hátráltatja majd a nem fizetők felderítését a feladatkörök átcsoportosítása. Urbán György, a Belügyminisztérium központi hivatalának vezetője elmondta: a biztosítók - miként azt a kötelező felelősségbiztosításról szóló jogszabály előírja - januártól megkezdik az adatok szolgáltatását a hivatalnak. A szaktárca negyedévenként - így először jövő év márciusában - veti össze saját gépjármű-nyilvántartását a biztosítók által beküldött adatokkal.

NÉPSZAVA

Korábban: