Szakszervezeti javaslat a munka törvénykönyvéről

Vágólapra másolva!
Nyolc uniós irányelvben konszenzusra juthatnának a kormánnyal a konföderációk a Munka törvénykönyve ügyében, a kilencediket - ez a munkaidő megszervezésére vonatkozik - egyelőre törölni kellene a mindenkit érintő törvény módosításából - javasolja a hat érdekvédelmi szövetség.
Vágólapra másolva!

A hat szakszervezeti konföderáció írásban szólította föl a kormányt, a Munka törvénykönyve (Mt.) ügyében hívja össze még a parlamenti általános vita előtt az Országos Munkaügyi Tanácsot (OMT) - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Sándor László, az MSZOSZ elnöke. Az érdekvédők ugyanis úgy vélik, kilenc uniós jogharmonizációs irányelv közül nyolcban konszenzusra juthatnának, a kilencediket - ez a munkaidő megszervezésére vonatkozik - egyelőre törölni kellene az Mt. módosításából. Az MSZOSZ elnöke úgy fogalmazott, ha ezt a javaslatukat a kormányzat elutasítja, akkor bezárul a tárgyalásos rendezés lehetősége.

Sándor László örömmel nyugtázta, hogy háromoldalú megállapodás jött létre nemrégiben az OMT-ben a versenyszférára vonatkozó bérajánlás dolgában, ugyanakkor hozzátette: a bérajánlás mértékével a kormány elismerte, hogy a költségvetésben alultervezte az inflációt. Az MSZOSZ elnöke szerint a nyugdíjemeléseket az idei valós inflációval kellene összhangba hozni, vagyis 2 százalék körüli nyugdíjemelés-korrekciót már az első fél évben végre lehetne hajtani. Ebben az ügyben az MSZOSZ elnöke az MSZP képviselőjeként önálló képviselői indítványt nyújt be majd a T. Házban.

Sándor bírálta a minimálbér-emelés következményeit. Az MSZOSZ tapasztalatai szerint rengeteg dolgozót részmunkaidőbe kényszerítettek a cégek, sok helyen a bérszerkezet átalakításával tettek eleget a kötelező 40 ezer forintos legkisebb bérnek, így a dolgozók nem jutottak több pénzhez. Még az is előfordul, hogy a munkáltatók az étkezési jegy értékét "alapbéresítik". Több cég anyagi ellehetetlenülését okozza a minimálbér emelése, különösen nehéz helyzetben vannak a csökkent munkaképességű dolgozókat foglalkoztatók.

Török Katalin

(Népszava)