A világ vezető mobiltársaságai

Vágólapra másolva!
Továbbra is nehéz helyzetben a világ vezető mobiltársaságai, a legnagyobb gondokkal pedig az európai mobilszolgáltatók és anyavállalataik küzdenek. A hónapok óta tartó piaci konszolidációnak egyelőre nem látni a végét, a legtöbb társaság éppen ezért halogatja a tőzsdén való megmérettetést (ez alól csak az Orange kivétel). Piaci elemzők szerint Európában hosszútávon, - az erőteljes verseny hatására - öt mobilszolgáltató maradhat a piacon. A legjobb esélyekkel a Vodafone, a T-Mobil, az Orange és a Cellnet indul, a maradék hely(ek)en várhatóan a Telefónica, a Telecom Italia és az általuk - valamint a többi kisebb területen működő szolgáltató által - képzett szövetségek, és az európai piacon az utóbbi években megjelent NTT DoCoMo osztozhatnak.
Vágólapra másolva!

BT Wireless

A British Telecom British Wireless néven mobilérdekeltsége tőzsdei bevezetését tervezte, február végén azonban - látva az Orange kibocsátás sikertelenségét - elállt e tervétől

Előfizetőinek száma: 20,7 millió (2000 végén)

A cég piaci értéke: 38 milliárd dollár, a kibocsátásból 9,5 milliárd dolláros bevételt tervezett

A British Telecom érdekeltségei: BT Cellnet (Nagy-Britannia), Viag Interkom (Németország), Telfort (Hollandia), többségi tulajdonos: Esat Digifone (Írország)

Kisebbségi részt birtokol a japán J Phone, a spanyol Airtel, az olasz Blu, valamint a francia SFR mobilszolgáltatókban, együttműködést fontolgat a spanyol Telefonica Móviles szolgáltatóval

A Cellnet 10,2 millió ügyfelet tudhat magáénak

Táblázat: BT Wireless érdekeltségek világszerte

A British Telecom többet fizet a Viagért
(2000. augusztus 18.)

Verizon Wireless

Alegnagyobb amerikai mobilszolgáltató

A Verizon Wireless 2001 első negyedévére tervezett részvénykibocsátását a gyenge piaci kilátások miatt elhalasztotta

Előfizetőinek száma: 27,5 millió (2000 végén)

A cég becsült piaci értéke 100 milliárd dollár

A Verizon Communications (55%) és a Vodafone (45%) közös vállalata, március végén felröppentek hírek a Verizon Vodafone általi kivásárlásáról, melyet a cég képviselői tagadtak

A cég 2000 elején hármas fúzióval jött létre, az egyesülő cégek a Vodafone amerikai érdekeltségei, a Bell Atlantic és a GTE

New Orange

A France Télécom (FT) mobiltávközlési leányvállalata 15 százalékát dobta piacra februárban

Az új cégbe a France Télécom egyéb mobilérdekeltségei is beletartoznak

Előfizetőinek száma: 33,1 millió, összesen 19 országban (2000 végén)

A France Télécom 2000-ben vásárolta meg az Orange-t 45 milliárd dollárért a Vodafone-tól, miután az megvásárolta a Mannesmannt

Az Orange 9,8 millió ügyféllel rendelkezik Nagy-Britanniában, míg az ugyancsak FT érdekeltségű Itineris 12,6 millió ügyféllel Franciaországban

A céggel kapcsoltos korábbi írásaink:

Az Orange cáfolta az E-Plus felvásárlását
(2001. május 28.)

Több mint felével nőtt az Orange ügyfeleinek száma
(2001. április 9.)

A France Télécom visszavásárolta saját részvényeit a Vodafonetól
(2001. február 28.)

A France Télécom csökkentette az Orange ársávját
(2001. február 13.)

T-Mobile

A Deutsche Telekom (DT) mobilcégének, a T-Mobilnak a tőzsdei bevezetésére2001 folyamán szinte bizonyosan nem kerül sor

Az első kibocsátás terve a VoiceStream akvizíció bizonytalansága miatt maradt el, később a DT papírjainak kedvezőtlen árfolyamalakulása tántorította el a céget leányvállalata tőzsdén való megmérettetésétől

A DT mobilérdekeltségei: T-Mobil (Németország), Max.Mobil (Ausztria), One2One (Nagy-Britannia)

Kisebbségi részesedés: Ben (Hollandia), MTS (Oroszország) és PTC (Lengyelország)

Előfizetőinek száma: 30 millió (2000 őszén)

A One-2-One szolgáltatót (Nagy-Britannia negyedik legnagyobb mobilszolgáltatóját) a Cable and Wireless és a MediaOne (USA) cégektől vásárolta a DT 6,9 milliárd dollárért 1999-ben

A One-2-One előfizetőinek száma: 8,32 millió (2000 végén)

A céggel kapcsoltos korábbi írásaink:

Két és fél éves mélypontján a Deutsche Telekom
(2001. augusztus 7.)

A Deutsche Telekom globális mobilmárkát vezet be
(2001. március 22.)

Világszerte terjeszkedik a Deutsche Telekom
(2001. február 2.)

Húszmillió előfizető a T-Mobilnál
(2001. február 2.)

KPN Mobile

A KPN 2001 második felében 18 milliárd dollár bevételre számít a cég tőzsdei bevezetéséből

Előfizetőinek száma: 11,3 millió (2000 végén)

A Japán DoCoMo a KPN Mobile 15 százalékos részét birtokolja

A stratégiai partnerként a cégben részt vállaló BellSouth-nak vételi opciója van a KPN Mobile vagy KPN egy részére, miután részt vett Németország harmadik mobilszolgáltatója, az összesen 17,6 milliárd dollár értékű E-Plus akvizíciójában, 2000 februárjában

A KPN érdekeltségei: KPN Mobile (Hollandia), E-Plus (Németország), KPN Orange (Belgium), kisebbségi részesedés az ukrajnai UMC-ben, és a Telkomsel-ben (Indonézia)

A céggel kapcsoltos korábbi írásaink:

A Telenor 100 százalékos tulajdonrészt szerez a Pannon GSM-ben
(2001. július 26.)

A KPN lemondta a részvénykibocsátást
(2001. június 26.)

Eladja Pannon GSM-részesedését a legnagyobb tulajdonos KPN
(2001. március 26.)

NTT DoCoMo

Februárban, másodlagos kibocsátás során az NTT DoCoMo 460 ezer részvényéért 8,1 milliárd dollárhoz jutott, a túljegyzés mértéke az Egyesült Államokban több mint háromszoros, Európában több mint hatszoros volt

A legnagyobb japán mobilszolgáltató piaci értéke jelenleg 177,9 milliárd dollár

Előfizetőinek száma: 33 millió (2000 végén), ez a japán piac 58 százaléka

A cég 67 százaléka a volt japán állami telefontársaság az NTT tulajdonában van

Az AT&T Wireless 15 százalékát birtokolja

A céggel kapcsoltos korábbi írásaink:

A japán NTT DoCoMo messze a várakozások felett teljesített
(2001. május 9.)

Cingular Wireless

A második legnagyobb amerikai mobilszolgáltató

A tőzsdei bevezetést 2001-re tervezi, a társaság piaci értékét 80 milliárd dollárra teszik

Előfizetőinek száma: 19 millió (2000 végén, az USA-ban)

2000 októberében indította szolgáltatását a Baby Bells-SBC és a Bell South vegyesvállalataként

A cég tulajdonosai az SBC és a Bell South 60, illetve 40 százalékos arányban

A társaság 11 különböző "brandet" egyesít, melyekbe beletartozik a Cellular One és az SNET is

AT&T Wireless

Az ígéretetek szerint az AT&T birtokában lévő 85 százalékos részvénycsomag kerülhet tőzsdére, részletekkel azonban még nem szolgált a cég az ügyletről (a maradék 15 százalék fölött az NTT DoCoMo rendelkezik)

Az AT&T Wireless piaci értéke 56 milliárd dollár

Előfizetők száma: 14 millió (2000 végén)

Július 9-i hatállyal leválasztották és független cégbe szervezték az AT&T Wireless részleget

Korábban:

Több mint 91 százalékkal csökkent az AT&T negyedévi profitja
(2001. július 24.)

A Vodafone átvette a Japan Telecom-ban lévő AT&T-részt
(2001. február 27.)

Vodafone

Előfizetők száma: 78,7 millió (2000 végén)

A Vodafone 1998 októberében vitte tőzsdére társcége, a Racal Telecomm 20 százalékos részét, melynek piaci értéke 2,5 millió dollár

A harmadik legnagyobb japán telefontársaság, a Japan Telecom 25 százalékát birtokolja, és ezzel annak legnagyobb tulajdonosa

A cégcsoport piaci értékét a Mannesmann akvizíciója után 254 milliárd dollárra becsülték

A céggel kapcsoltos korábbi írásaink:

A KPN eladta Vodafone-részesedését
(2001. június 29.)

A Vodafone nem terjeszkedik tovább
(2001. május 29.)

A Vodafone eladja az osztrák tele.ringet
(2001. május 8.)

A Vodafone növeli részesedését a Japan Telecomban
(2001. május 2.)

A Vodafone 25 százalékos részt szerzett a Swisscom mobilcégében
(2001. április 2.)

A France Télécom visszavásárolta saját részvényeit a Vodafonetól
(2001. február 28.)

Virgin Mobile

A Virgin csoport jelenleg fontolgatja mobilérdekeltségének (Virgin Mobile) tőzsdére vitelét, mely részben a One2One - a Deutsche Telekom brit leányvállalatának - tulajdonában van

170 millió dollár értékben bocsátottak ki részvényeket, melyet előreláthatóan nem követ több ügylet 2002-ig, a várható nyereségesség eléréséig

A cég becsült piaci értéke 2,2 milliárd dollár

Telefónica Moviles

A Telefónica mobilérdekeltségeinek (Telefónica Moviles) 9 százalékát vitte a tőzsdére az elmúlt év novemberében, 3,4 milliárd dollár értékben

Előfizetőinek száma: 20 millió (2000 végén)

A cég becsült piaci értéke: 36 milliárd dollár

A részvények árát a kibocsátási ár alatt lebegtetik

KDDI

Októberben történt tőzsdei bevezetése óta a KDDI papírjai 15 százalékot vesztettek értékükből

Japán második legnagyobb mobilszolgáltatója

Piaci értéke 18,5 milliárd dollár

Előfizetőinek száma: 14 millió (2000 végén)

A japán KDD, az IDO és DII, valamint a Toyota Motor mobilszolgáltatójából létrejött közösvállalat

Forrás: Üzleti Negyed, Financial Times, MTI