A Gazprom szívesen társulna Turnerrel és Sorossal a Media-Mosztban

Vágólapra másolva!
A Gazprom örömmel fogadná, ha az amerikai CNN hírtévé alapítója, Ted Turner és Soros György befektető társulna az orosz gázipari vállalattal a Media-Moszt orosz médiacsoport NTV televíziójában - erősítette meg a Gazprom médiarészlegének vezetője, Alfred Kok az Izvesztyija szerdai számában megjelent nyilatkozatában.
Vágólapra másolva!

Kok több mint egy hete Washingtonban tárgyal az amerikai befektetők kezdeményezéséről. - Megmagyaráztam az amerikaiaknak, hogy teljes mértékben támogatjuk azt az elképzelése, hogy Ted Turner és Soros György alakítson konzorciumot, és vásárolja meg Vlagyimir Guszinszkijtól az NTV egy részét - mondta Kok az orosz napilapnak.

Korábbi hírek arról szóltak, hogy a részben állami tulajdonú Gazprom az ellenzéki hangvételű NTV, az egyetlen független és országos orosz tévéhálózat bekebelezésére készül, és kormánybarát hangszerelést akar adni a tévének. Kok nem tagadta, hogy vannak ilyen elképzelések, legalábbis ami a bekebelezést illeti. - Ha Guszinszkij nem fogadja el (az amerikai felvásárlók ajánlatát), akkor vagy mi vesszük át igen gyorsan a társaságot, vagy csődbíróság fog intézkedni a Media-Moszt ügyében - mondta Kok. Az ügy a jelek szerint nem tűr sok halasztást: az NTV közgyűlése április 3-án lesz.

A társtulajdonos Guszinszkijjal a múlt héten tárgyaltak Spanyolországban, ahol az orosz médiatulajdonos akkor még házi őrizetben volt. Guszinszkijt kedden egy madridi börtönbe vitték, ott várja, míg a spanyol hatóságok eldöntik, eleget tesznek-e az orosz kormány kiadatási kérelmének. Guszinszkijt sikkasztás miatt keresik Moszkvában.

- Az amerikai nemzetbiztonsági tanács és az amerikai külügyminisztérium hivatalos álláspontja az, hogy támogatják a Turner-Soros-féle kezdeményezést, amint bármilyen nyugati kezdeményezést támogatnának az orosz tömegtájékoztatás megmentésére - mondta Kok a múlt héten Washingtonban. Egy amerikai külügyi tisztségviselő akkor - a Dow Jones hírügynökségnek nyilatkozva - közvetve igazolta Kok kijelentését.

Ha Media-Moszt csődbíróságra kerülne, akkor a Gazprom esetleg kénytelen lenne búcsút inteni annak a majdnem egymilliárd dollárnak megfelelő összegnek, amelyet eddig beruházott a Guszinszkij-féle Media-Mosztba. - Ha az NTV független marad, akkor piaci értékelése megnő, és a Gazprom még profitra is szert tehet - vélekedett a Gazprom médiarészlegének vezetője.

A Gazprom a Deutsche Bankot kérte fel tanácsadójának a Turner-Soros-csoport esetleges NTV-befektetésével kapcsolatban. Az amerikaiakat a Merrill Lynch befektetési bank képviseli. A tárgyalások egyelőre igen szőrmentén haladnak, nehogy a nyugati befektetők kínosan érezzék magukat a Gazprom és Guszinszkij jogi ellentéte miatt.

A Media-Moszt 49,5 százaléka Guszinszkijé, 46 százaléka a Gazpromé, a többi pedig az American Fund Capital Researché. Néhány hónappal ezelőtt a Media-Moszt nem tudta törleszteni a Gazpromnak a kölcsöneit, és ezért Guszinszkij beleegyezett, hogy a cégből 19 százalékot eladjanak magánbefektetőknek, és abból törlesszen. Az ügylet részleteiben azonban nem tudtak megegyezni, sőt, perekbe bonyolódtak egymás ellen, majd Guszinszkij megszökött.

Kok szerint a külföldi befektetést úgy kell intézni, hogy egyetlen befektetőnek se legyen ellenőrző hányada az NTV-ben. A Gazprom 38 százaléka állami tulajdon, 62 százaléka pedig magánbefektetőké, köztük a német Ruhrgasé.

(MTI)

Ajánlat:

Gazprom

Korábban:

A Gazpromé a Media-Moszt fele
(2000. november 17.)