Találgatások a Telekom Austria átvételéről

Vágólapra másolva!
A Telekom Austria (TA) a múlt hétről e hétre halasztotta meghirdetett felügyelő bizottsági ülését. A katasztrofális beszámoló elfogadása előtti értesülések és találgatások a cég vezetésének leváltásáról, valamint arról szólnak, hogy az eddigi résztulajdonos Telecom Italia megszerezné a Telekom Austria többségi részét. Időközben az olasz telefontársaság szóvivője cáfolta a többségi rész megszerzéséről napvilágra került híreket, ami viszont már nem állította meg a TA-papírok szárnyalását.
Vágólapra másolva!

A Der Standard című bécsi lap hétfőn azt az értesülést közölte, hogy a Telecom Italia - amely 1998 óta 29,8 százalékos résztulajdonosa a TA - átvenné a vállalat többségi irányítását. Noha a legnagyobb tulajdonos, a 47,8 százalékot birtokló ÖIAG osztrák állami vagyonkezelő nem kívánta kommentálni ezt a hírt, a Der Standard szerint kormánykörökben már kész ténynek tekintik az átvételt. A Telecom Italia még a hétfői nap folyamán kacsának minősítette az átvételről szóló híreket. A TA papírjai a találgatások megjelenését követően 7,07 százalékkal emelkedtek.

A TA tavaly még tavaly novemberben ment a tőzsdére, Ausztria eddigi legnagyobb tőzsdei kibocsátásával. Mind a nemzetközi tőzsdei hangulat, mind az ausztriai helyzet a kibocsátás ellen szólt, de a reklámra költött hatalmas összeg miatt a cég már nem tudott visszakozni. Az eredetileg remélt 40 milliárd schilling helyett már augusztusban is csak 30 milliárdra számítottak, végül azonban a részvények alig 9 euró felett keltek el, és értékük azóta több mint 40 százalékot zuhant. Az első napok utáni árfolyamesést követően némileg megnyugodott a helyzet, nemrégiben azonban a TA lefelé módosította várakozását, és ez újra jócskán rontott a részvény árán, amely most 6 euró körül mozog.

Az ÖIAG és a Telekom Kontroll távközlési főhatóság már egy ideje keresi Heinz Sundt vezérigazgató utódát, noha Sundt csak kis részben tehet a katasztrófálisnak minősített eredményekről; a legfontosabb döntések ugyanis nem az ő kezében voltak, így a bűnbak szerepét kénytelen vállalni. Ugyancsak távozik valószínűleg a műszaki és a pénzügyi igazgató, egyedül az eddigi marketing igazgató marad a helyén, akinek személyében korábban Sundt utódát látták.

A távközlés liberalizálását nyögő Telekom Austria alkalmazottainak üzemi tanácsa nem ért egyet a vezetés leváltásával, mert megítélése szerint ez legalább fél éves mozdulatlanságot okoz.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Olasz kézben a Telekom Austria?
(2000. december 7.)

Ajánlat: