A civil Tetrára is pályázik a posta

Vágólapra másolva!
A Magyar Posta Rt. 8 milliárd forintos beruházást kíván megvalósítani, aminek eredményeként új, közös helyszínre kerül a levél- és csomagfeldolgozás, míg egy másik helyen történne a hírlapok elosztása. A társaság mintegy 2 milliárd forintot költ továbbá az elektronikus piactér infrastruktúrájának kialakítására, s a kormányzati Tetra mellett a civil rádiókommunikációs rendszer szolgáltatói szerepét is megcélozza.
Vágólapra másolva!

A Magyar Posta Rt. koncentrálni kívánja tevékenységeit, ennek érdekében Budapesten a Szikra Lapnyomda közelében egy hírlapelosztó rendszert kíván kialakítani, az M0-ás körgyűrű mellett pedig egy csomag- és levélfeldolgozó központot akar létrehozni. A két beruházás körülbelül 8 milliárd forintba kerül, amit hosszú lejáratú hitelből kíván finanszírozni a társaság - mondta a Napi Gazdaságnak Kalmár István, a posta elnök-vezérigazgatója a társaság 700 millió forintból megvalósított nemzetközi küldeménykezelő központjának átadásán.

A posta bízik abban, hogy a kormány mielőbb kijelöli a zártkörű kormányzati Tetra rádiókommunikációs rendszer szolgáltatójának, s indulni kíván a civil szférát kiszolgáló Tetra rendszer pályázatán is - mondta Kalmár. A társaság a héten tette közzé az elektronikus piactér informatikai rendszerének kialakítására vonatkozó tenderfelhívását, a meghívott három cég nevét azonban Kalmár nem árulta el. A rendszer az elektronikus közbeszerzés mellett lehetővé teszi a társaság belső elektronikus beszerzéseit is, s egyben a külső (b2b, b2c) felhasználók számára is teret nyit. A vezérigazgató szerint idén év végére megvalósulhat a körülbelül 2 milliárd forint értékű beruházás. A posta a fejlesztést saját erőből, illetve banki hitelkeretének felszabadításával valósítaná meg, de ezen felüli hitelfelvétel sem kizárt.

(MTI)

Ajánlat:

Magyar Posta