<SPAN lang="HU" style="FONT-FAMILY: Univers; FONT-SIZE: 10pt; mso-bidi-font-size: 12.0pt; mso-fareas

Vágólapra másolva!
Új, immár harmadik németországi charter-járatot fogadtak ünnepélyes külsőségekkel vasárnap a sármelléki Balaton Airporton.
Vágólapra másolva!

Az első Dasch-8-as típusú gép utasait fúvósszenével, tokaji borral és fűszerpaprika füzérekkel fogadták a sármelléki repülőtéren. xA vendégek nevében Axel Schultze-Petzold, Magyarország brémai tiszteletbeli konzulja köszönte meg a járatindítást és a magyaros fogadtatást.

A charter-gép érkezését követő sajtótájékoztatón Sepp Wimmer, az Augsburg Airwais egyik ügyvezetője elmondta: szeptember közepéig, igény szerint október végéig is közlekedtetik, a gyógykúra- és balatoni üdülővendégeket hozó 50 személyes, heti járatokat.

A közeli jövőben tárgyalások kezdődnek a hamburgi illetve a nyugat-németországi régióból jövő évben szervezendő járatokról is - tette hozzá az ügyvezető.

- Ha a Balaton Airportot működtető zalavári-sármelléki önkormányzat mellett a turizmusban érdekelt más önkormányzatok is hajlandóak lennének az összefogásra, még több járatot, vendéget tudna fogadni Sármellék - említette Fekete György, a Danubius Hotels hévízi önálló egységének igazgatója.

Zóka István, a Balaton Airport igazgatója közölte: az idén már három német, két oroszországi és egy svájci légitársaság heti-kétheti gyakoriságú charter-járatait fogadják. A rekordnak tartott tavalyi 10.200-zal szemben az idén mintegy 15 ezer külföldi utasra számítanak - jelentette be a repülőtér igazgatója.

Elmondta még: a balatoni régióban érdekelt 5.000-6.000 külföldi ingatlantulajdonos már menetrend szerinti járatokra is igényt tartana.