<P>Tavaly 132 milliárd forint hátralékot hajtott be az APEH</P>

Vágólapra másolva!
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) tavaly 132 milliárd forint értékű hátralékot tudott behajtani, szemben az 1999. évi 108 milliárd forinttal - áll a hivatal tavalyi évről készült beszámolójában.
Vágólapra másolva!

Ezen belül adóbehajtásból 96 milliárd forint, míg járuléktartozásból 36 milliárd forint folyt be. Az adóbehajtásból származó többletbevétel 10 milliárd forinttal, az elmaradt járulékok behajtása 14 milliárd forinttal volt több, mint egy évvel korábban.

Az adóhivatal közlése szerint a tartozások növekedését sikerült megakadályozni 2000-ben. Ugyanakkor a többéves kintlévőségek behajtása egyre nehezebb, ezért a behajtási eredmények közel egyharmadát kitevő korábbi tartozások megfizetését csak fizetési könnyítéssel lehetett elérni.

Az APEH 2000-ben 118 ezer 500 végrehajtási eljárást indított, ami 11 százalékos növekedés egy év alatt. A hivatal összesen 23,8 milliárd forint értékben foglalt le ingóságokat, és 2.500 árverést szervezett.

Tavaly összesen 3.500 felszámolási eljárást kezdeményeztek, a bejelentett hitelezői igényeknek azonban mindössze 0,3 százaléka, azaz 20,6 milliárd forint térült meg.

Végelszámolást 5.427 esetben indított az APEH, amelyből 3.738-at fejeztek be. A befejezett elszámolásoknak közel egyötöde folytatódott felszámolással.

Csődmegállapodás mindössze három esetben jött létre 2000-ben, amelyekből 113 millió forintot kapott az adóhivatal - áll a beszámolóban.

(MTI)

Ajánlat: