A Metrot szorosan követi a CBA és a Co-op

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az AC Nielsen kiskereskedelmet átfogó adatai alapján az ország kiskereskedelmi tevékenységet végző boltjainak összeladótere 1,70 millió négyzetméter volt 1997-ben, ez mára 2,12 millió négyzetméterre növekedett, ami mintegy 25 százalékos eladótér növekedést jelent. A 400 négyzetméter feletti boltok összeladótere 740 ezer négyzetméterre nőtt, ez mintegy kétszerese az 1997-es értéknek, és így 35 százalékkal részesednek a teljes kiskereskedelmi eladótér mennyiségből, a teljes kiskereskedelmi forgalomból pedig 41 százalékot hasítanak ki maguknak a 2000. évi eladások alapján.

A kereskedőláncok által bejelentett 2000. évi bruttó forgalmak alapján összeállított Top 50-es lista élén változatlanul a Metro áll. A cég tavaly 18 százalékos forgalom-növekedést produkált, ami 4 százalékponttal magasabb az előző évi növekedésnél. Gyakorlatilag változatlan piacrésszel, de 28 százalékos forgalom-növekedéssel a CBA előrelépett a tavalyi harmadik helyről, átvéve az ezüstérmet a Co-op Rt-től. A harmadik helyre szorult társaság forgalma 15 százalékkal növekedett tavaly.

A Tengelmann csoport 23 százalékos növekedést ért el a 2000. évben, megőrizve élvonalbeli negyedik helyezését. A csoporton belül kiemelkedő a Plus Élelmiszer Diszkont Kft. teljesítménye, és egész éves töretlen átszervezési munkája, mely leginkább az áruválaszték boltcsoportok szerinti kialakítását és bővítését jelentette.

A tavaly előttinél 53 százalékkal magasabb bruttó forgalom lebonyolítását vitte véghez a Honiker Beszerzési Társulás. A 18 milliárdos forgalom alapján ez a társaság foglalná el a negyedik helyet, de mivel a többi beszerzési társulástól eltérően sokkal lazább szerkezetű csoportot képvisel, nem egységes társulásként jelenik meg a Top 50-es listában.

A Tesco - nem kevesebb, mint 7 üzlettel gyarapítva hálózatát - három helyet lépett feljebb, így most az ötödik helyezés tulajdonosa. Világviszonylatban rekordnyereséggel zárt a legnagyobb brit kereskedőlánc: nyilatkozatai szerint a legnagyobb forgalomnövekedéseket Magyarországon és Thaiföldön regisztrálták.

Csehország, Szlovákia, Lengyelország adataival összehasonlítva Magyarországon mutatkozik a kereskedelem a legkoncentráltabbnak, hiszen az első öt kereskedelmi lánc 40 százalékot tesz ki az élelmiszerforgalomból. A Magyarországéhoz hasonló típusú kereskedelmi modellnek felel meg a görög, olasz, spanyol struktúra, ahol hasonlóan 36-46 százalék között mozog a vezető kereskedők kumulált piaci részesedése. A skandináv országokban az öt vezető piaci szereplő az élelmiszerforgalomnak nem kevesebb, mint 99 százalékát bonyolítja, míg Németország kevésbé tűnik koncentráltnak a maga 57 százalékával.

(MTI)

Ajánlat:

CBA

Co-op

Metro

Tengelmann (SKÁLA-COOP, Plus, Kaiser's, Plus)