Mi a teendő autólopás vagy az autó feltörése esetén?

Vágólapra másolva!
Kihez forduljunk, ha feltörték vagy ellopták gépkocsinkat? Mire ügyeljünk különösen az ügyintézés során? Hogyan juthatunk a lehető leggyorsabban a bürokratikus út végére? Az Üzleti Negyed alábbi összeállításával a fent feltett kérdésekre kíván hatékony válaszokkal szolgálni. Az alábbiakban a casco biztosítással rendelkező autótulajdonosok lehetőségeiről szólunk, hiszen a csupán kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkezők esetében a rendőrségi szakaszban gyakorlatilag végéhez ér a procedúra.
Vágólapra másolva!

Autó feltörés

Első lépésben rendőrségi feljelentést kell tennie a kárt szenvedett autósnak. A rendőrségen az érintett gépjármű-tulajdonos megkapja a feljelentés jegyzőkönyvének egy példányát, melyre a kárjelentő lap kitöltésénél lesz szükség. Ezt követően a járművet a lehető legrövidebb időn belül be kell mutatni a biztosítónál. Amennyiben valamilyen oknál fogva nincs lehetőség a gépkocsi azonnali bemutatására (pl.: hétvége van, és nincs nyitva a biztosító), úgy azt a kárfelvételig zárt helyen kell tárolni.

Fontos: Az általunk megkérdezett biztosítótársaságok szerint a rendőrség gyakran azzal vezeti félre a feljelentést tevő autótulajdonost, hogy a biztosítóhoz csak a rendőrség által kiadott megszüntető határozat kézhezvétele után kell elfáradni. Ezzel szemben azonban a biztosítótársaságot a legtöbb esetben 48 órán belül kell felkeresni, a megszüntető határozat pedig a legritkább esetben készül el ennyi idő alatt. A megszüntető határozat a kár kifizetésének feltétele.

Autó feltörés esetén a biztosítóhoz a feljelentés jegyzőkönyvén kívül a gépkocsi forgalmi engedélyét szükséges eljuttatni. A biztosítótársaság azonnal fotót készít a károkról, az ügyféllel kárjelentő lapot töltet ki. Az ügyfél dönthet arról, hogy a biztosító által megállapított összeg átvétele után javíttatja meg gépkocsiját, vagy a javítást követően nyújtja be a számlát a társaságnak.

Fontos: Egy átlagos alap casco biztosítás nem vonatkozik az autóban felejtett értéktárgyakra, valamint olyan "extra tartozékokra" sem, melyek a gyári felszereltségen túl kerültek beépítésre; ezekre az extrákra (pl.: utólag beépített autós rádió) külön kiegészítő biztosítás köthető.

Autólopás

Első lépésben rendőrségi feljelentést kell tennie a kárt szenvedett autósnak. A rendőrségen a lopott gépkocsi tulajdonosa megkapja a feljelentés jegyzőkönyvének egy példányát, melyre a kárrendezésnél lesz szükség.

A feljelentésről készült jegyzőkönyv egy példányán kívül minden olyan dokumentumot el kell juttatni a biztosítóhoz, amely valamilyen módon segíti a lopott autó minél teljesebb azonosítását. Ilyen dokumentum a forgalmi engedély, a törzskönyv, a lízingszerződés (vagy bármely más, az autó finanszírozásával kapcsolatos szerződés), de szükség van az autó kulcsára, valamint a riasztót aktiváló gombra is. Fiatalabb autó esetén - a kárérték megállapításához - szükség van annak szervizkönyvére, idősebb gépjármű esetén az utóbbi időben történt javításról, felújításról szóló számlát is csatolni kell.

Fontos: Mielőtt az autólopást elszenvedett ügyfél nekiáll az ügyintézésnek, érdemes beszerezni az összes ahhoz szükséges dokumentumot. A biztosítóval jó esetben - ha minden szükséges irat beszerzésre kerül - csak egy alkalommal találkozik az ügyfél.

Érdemes az ügyintézés megkezdés előtt telefonon tájékoztatást kérni az adott biztosító-társaságtól, pontosan mire van szükség az adminisztráció gyors lebonyolításához. A magyar piacon a Hungária-Biztosító Rt.-nél először online bejelentőlap kitöltésére is lehetőség van. Ebben az esetben az ügyfél a bejelentőlap elküldés után ahhoz a kárrendezési egységünkhöz kerül, ahová a gépjárművének a szemléjét a lapon kéri.