Vágólapra másolva!
Stabil feldolgozóipar növekedést vetít előre a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) Üzleti Jelentések című kiadványában pénteken megjelent májusi Beszerzési Menedzser Index. A felmérésben résztvevő vállalatok körében a foglalkoztatottság csökkenésére és az export jelentős - a behozatal mértékét meghaladó - növekedésre számítanak. A kiadvány szerint a gépipari vállalatok termelése csökken.
Vágólapra másolva!

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) - amelyet 100 feldolgozóipari vállalat beszerzésért felelős vezetői körében végzet felmérés alapján mérnek - értéke májusban 54,9 pont volt, ami 0,4 pontos havi növekedést jelent. Az index értéke így továbbra is stabilan 50 pont felett van, ami a feldolgozóipar fellendülését vetíti előre: a felmérés készítői szerint a február óta folyamatosan 55 pont körül mozgó index az év hátralévő időszakára is stabil növekedést ígér, bár a növekedés mértéke valószínűleg elmarad a tavalyitól.

Az Üzleti Jelentések készítői szerint kedvező előjelnek tekinthető, hogy az új rendelések indexe immár négy hónapja stabilan 60 pont körül van, és a korábbiakhoz hasonlóan májusban is ez járult hozzá leginkább a BMI 50 pont feletti értékéhez.

A termelési index értéke májusban 1,9 pontot nőtt az áprilisi értékhez képest, és elérte a 57,9 pontot; ezt a beszerzési index 1,4 pontos emelkedése követte. A növekedéshez mindenekelőtt a vegyipar járul hozzá (75,0); csökkenést csak a fa-, papír- és nyomdaipari vállalatok indexe (45,8) és gépipar mutatója (47,8) jelez. A menedzserek válaszai alapján a cégeknél a szállítási átfutási idő jelentős mértékben csökkent; a vállalatok megkezdték az előző hónapok során felhalmozott készletek értékesítését.

A beszerzési menedzserek elmondása szerint a foglalkoztatottság csökkenése is tovább folytatódik, az index májusi értéke (45,5) az elmúlt 18 hónapban a legalacsonyabb volt. Az alkalmazottak száma a gépiparban (33,3) és a textiliparban (42,9) csökken jelentősen, míg a többi szektorban nem tapasztalható változás.

A beszerzési árak májusban is növekedtek (54,0), bár az áremelkedések üteme csökkent. Az index értéke az utóbbi két év során mindig magasabb volt, mint jelenleg, ami a felmérés készítői szerint kedvező tendenciát mutat.

Mind az import (53,3), mind pedig az export (54,8) bővült májusban, de a vállalatok kivitele nagyobb mértékben nőtt, mint behozataluk.

A regionális BMI indexek az észak-alföldi régió kivételével (46,3) minden esetben magasabbak az országos átlagnál. A központi körzetben mért index a legmagasabb (59,6), a többi regionális index értéke 55 és 57 pont között van.

A Beszerzési Menedzser Index értéke:

2000. jan.

47,4

2001. jan.

49,5

2000. febr.

58,3

2001. febr.

55,2

2000. márc.

61,2

2001. márc.

56,4

2000. ápr.

55,2

2001. ápr.

54,5

2000. máj.

57,2

2001. máj.

54,9

2000. jún.

59

2001. jún.

2000. júl.

54,6

2001. júl.

2000. aug.

56,3

2001. aug.

2000. szept.

58,5

2001. szept.

2000. okt.

56,8

2001. okt.

2000. nov.

56,3

2001. nov.

2000. dec.

44,2

2001. dec.

Forrás: Üzleti Jelentések

(Üzleti Negyed)