Amerikai dömpingvád a román acéllal szemben

Vágólapra másolva!
Az amerikai kereskedelmi minisztérium szakemberei ezen a héten a román vállalatoknál a helyszínen vizsgálják az acél előállításának termelési költségeit, hogy végleges álláspontot dolgozzanak ki az amerikai termelők által megfogalmazott dömpingváddal kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

A keddi román gazdasági sajtó beszámolói szerint az amerikai kereskedelmi minisztérium a múlt hét végén átmeneti jelleggel jelentősen megnövelte - majdnem a duplájára emelte - egyes Romániából importált acéltermékek vámtételeit, miután több nagy amerikai acéltermelő társaság hivatalos panaszt tett. Az amerikai termelők szerint egy sor ország - köztük Románia - az önköltségi árnál olcsóbban értékesíti az amerikai piacon acéltermékeit, ami miatt ők tavaly 600 millió dolláros veszteséget szenvedtek el.

Az Egyesült Államokba irányuló román acélkivitelt az amerikai termelők részéről rendszeresen érik dömpingvádak. A román termékek vámtételeit idén áprilisban állapították meg utoljára: ezek 22,9 százalék és 33,4 százalék között mozogtak.

Románia tavaly 420,9 millió dollár értékben exportált melegen hengerelt acéltermékeket, ami a román összexport 4,3 százalékát tette ki. Ezeknek a termékeknek a kivitele az idén az első negyedévben jelentősen visszaesett: az export értéke 78,8 millió dollárt tett ki.

(MTI)

Ajánlat: