Az agrártárca feladata lesz a zsebszerződések feltárása, amit többek között egy zöldszám is segít, melyen bárki bejelentést tehet arról, hogy külföldiek a törvények megkerülésével szereztek földet Magyarországon - mondta kedden a kormányszóvivő. Korábban Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette: az unió és Magyarország ideiglenes megállapodása a tőkejavak szabad áramlásáról nem legalizálja a zsebszerződéseket.

Borókai Gábor kormányszóvivő a kabinet keddi ülését követő sajtótájékoztatón bejelentette: a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) feladata lesz a zsebszerződések feltárása. A szóvivő emlékeztetett: január elseje óta az 1 hektárnál nagyobb földek adásvételét kötelező bejelenteni, amiről az agrártárca nyilvántartást vezet. A minisztérium most átfésüli az adatbázist, és ahol gyanúsnak találja a tulajdonviszonyokat, ott határbejárást tart.

Az agrártárca illetékesei elérhetők lesznek egy zöldszámon keresztül is, ahol bárki bejelentést tehet arról, hogy külföldiek a törvényi tiltások ellenére földet vásároltak.

Az FVM létrehoz egy bizottságot is, amelynek feladata a jogi visszaélések lehetőségének kiszűrése lesz.

Az Országgyűlés keddi, rendkívüli ülésén Kis Zoltán szabad demokrata képviselő a zsebszerződések ügyében azonnali kérdést intézett a kormányfőhöz. A képviselő elmondta: véleménye szerint az EU és Magyarország között a csatlakozási tárgyalásokon történt ideiglenes megállapodás csökkenti a magyar termelők biztonságát, és a zsebszerződések legalizálását szolgálja. Orbán Viktor miniszterelnök válaszában közölte: az elért kompromisszum értelmében mostantól mintegy 10 éven át, a csatlakozástól számítva 7 éven keresztül külföldi jogi személy nem vásárolhat termőföldet. Külföldi magánszemély is csak 3 év elteltével vásárolhat, de csak akkor, ha Magyarországra költözik, és az év több mint felét itt tölti, itt adózik, és mezőgazdasági termeléssel foglalkozik. A miniszterelnök emlékeztetett: ebben az esetben is elővásárlási jog illeti meg a helyben lakó gazdát és a földalapot.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

FVM

Korábban:

A termőföld 2-5 százaléka került külföldi tulajdonba
(2001. június 26.)