<P>Finn érdeklődés a VNU-magazinokra</P>

Vágólapra másolva!
A finn Sanoma WSOY sajtócsoport hétfőn közölte, hogy tárgyalásban áll a holland VNU kiadói csoporttal az utóbbi által eladásra kínált fogyasztói magazinok megvásárlásáról.
Vágólapra másolva!

A VNU közölte, hogy a Sanoma nem kizárólagos pályázó, az eladásra felkínált, 185 címet tartalmazó portfolióra többen is pályáznak - írta a Reuters. Elemzők az eladásból 1,2-1,5 milliárd euró bevételt várnak a VNU-nak. A Sanoma a legnagyobb finn lapkiadó csoport; a cég adja ki az első számú finn napilapot, a Helsingin Sanomatot is.

Korábban számos elemző azt írta, hogy a német Bertelsmann médiacsoport a legvalószínűbb vevőjelölt a VNU fogyasztói magazinjaira, mivel az akvizícióval a német vállalat még inkább megvethetné lábát a kelet-európai piacon. A VNU fogyasztóimagazin-részlege piacvezető Magyarországon és Csehországban, és jelen van több más térségbeli országban is.

A VNU az ACNielsen amerikai marketing-információs cég tavaly decemberben bejelentett 2,3 milliárd dolláros megvásárlását akarja finanszírozni fogyasztói és oktatási média-portfoliójának idén év elején bejelentett eladásával.

Az oktatási kiadványokat kezelő részleg eladásáról a VNU kizárólagos tárgyalásokat folytat a brit 3i befektetési társasággal.

Ajánlat:

VNU

Sanoma

Korábban: