Demonstrációt fontolgatnak a gabonatermelők

Vágólapra másolva!
Valós érdekeik védelmében demonstrációt fontolgatnak a gabonatermelők, amennyiben az agrártárca nem tesz rövid időn belül hathatós intézkedéseket a gabonapiac stabilitásának megőrzésére - mondta Uhercsák András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (Mosz) gabonaügyekben illetékes főtanácsosa kedden.
Vágólapra másolva!

A szakértő közölte: a jelenlegi helyzet ismeretében őszi árpából 3,8-4 tonna átlagtermés várható hektáranként. Búzából ennél várhatóan 10 százalékkal többet takaríthatnak be a gazdálkodók, így az átlag búzatermés hektáronként elérheti a 4,2-4,5 tonnát. Búzából az idén előreláthatólag legalább 5 millió tonna kerül a magtárakba. Ez a mennyiség bőven fedezi a hazai szükségleteket, ami 3-3,2 millió tonna évente. Ezen felül mintegy 1,7 millió tonna gabona juthat exportra.

Ugyanakkor jelenleg a gabonapiacon pangás tapasztalható, sem belföldre, sem külföldre nem lehet jól értékesíteni a gabonát. Az árak nyomottak, ezért a piac mozgásba hozása érdekében az agrár-kormányzatnak élnie kellene a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) által engedélyezett támogatási keret felhasználásával - mutatott rá Uhercsák András.

Ennek a mintegy 1,3 milliárd forintnak a felhasználásával szeptember 30-ig a szakértők szerint 500-600 ezer tonna búzát lehetne kivinni az országból. Az év végéig pedig további 100-200 ezer tonna exportja lenne megoldható. Az exporthoz szeptember 30-ig tonnánként 2000 forinttal, szeptember 30. után pedig 1000 forinttal járulhatna hozzá az állam - sürgeti a Mosz, amely javaslatát még a múlt hónap végén eljuttatta a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumba. Ezzel az Országos Gabonaválasztmány és a terméktanács is egyetért.

Uhercsák András szerint a gabonapiac megmozdítása azért is fontos volna, mivel a forint erősödése a termelőknek a legszerényebb számítások szerint is tonnánként mintegy 2.000 forintos árveszteséget jelent mind bel-, mind külföldön. Ez összességében hozzávetőlegesen 10 milliárd forintos kárt jelent a termelőknek, amelynek elejét venné, ha az agrár-kormányzat mielőbb döntést hozna a támogatásról. Amennyiben ez 8-10 napon belül, azaz a jövő hét közepéig nem történik meg, a termelők a demonstrációtól sem riadnak vissza - mondta a Mosz főtanácsosa.

(MTI)

Korábban:

Demonstrációt terveznek a bortermelők
(2001. július 10.)