Olcsóbb élelmiszert hozhat az ősz

2001.07.10. 10:16

Annak ellenére, hogy májusban ismét növekedtek a mezőgazdasági termelői árak, a szakértők a következő hónapokban az árindex mérséklődésére számítanak. Sőt, egyesek biztosra veszik az élelmiszerárak csökkenését is: prognózisuk szerint őszre kevesebbet kell fizetni a kenyérért, húsért, baromfiért. Igaz, az olcsóbbodás nem lesz olyan mértékű, hogy kompenzálja a másfél éve tartó áremelkedést.

A mezőgazdasági termelői árak az év első öt hónapjában 22,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, májusban az éves emelkedés 28 százalék volt a KSH szerint. Áprilisban a két mutató 21 és 18 százalék volt. Egy hónap alatt az áremelkedések igazi okát a sertéshús május havi 15-20 százalékos drágulása - mely kormánykörökben felvetette a sertéshús exporttámogatásának megvonását is - okozta az elemzők szerint, de a még mindig magas gabonaárak szerepe is meghatározó volt.

A májusi adat lesz az utolsó idei áremelkedést mutató index, az év hátralevő részében nem várható hasonló adat - állítja Raskó György agrárközgazdász. A tendencia megtörik, a sertés ára elérte csúcspontját, hasonló a helyzet a baromfinál. A búza harmadával olcsóbb, mint egy éve, a várható jó kukoricatermés miatt legalább 30 százalékkal lesz olcsóbb a tengeri is. Ez a takarmányárak esését vetíti előre Raskó szerint, ami az állattenyésztés legnagyobb költségeleme.

Emiatt elindul az élelmiszerár-színvonal csökkenése, amelyet a forinterősödés miatt egyre olcsóbbá, s így a belpiacon is versenyképessé váló import termékek tovább erősíthetnek.

Az árcsökkenést a hazai termelők is gerjeszthetik: a forinterősödés miatt sokuk számára nem éri meg exportálni, így a hazai piacon keresnek vevőt. Ezt kihasználva a kereskedelem egészen biztos árletörő akciókba kezd.

A mezőgazdasági termelői árak növekedési üteme ugyan a betakarítást követően mérséklődhet, ám az év egészében magas marad, várhatóan 15-20 százalék lesz - mondta Vanicsek Mária, a GKI Gazdaságkutató Rt. kutatásvezetője. A kutató felhívta a figyelmet arra, hogy míg tavaly a növényi termékek áremelkedése volt a jellemző, addig az idén ehhez felzárkóztak az állati termékek is. Az idén csak áprilisban torpant meg a mezőgazdasági termelői árak növekedési üteme, ez azonban Vanicsek Mária szerint átmeneti jelenség volt.

Június-július után biztosan nem megy 20 százalék fölé az ez évre vonatkozó árindex - véli Fórián Zoltán, a Rabobank Hungária Rt. osztályvezetője. Úgy véli, a tavalyi júniustól-júliustól beindult élelmiszer- és mezőgazdaságiár-robbanás miatt az összehasonlító bázisok már magasabbak, mint például májusban voltak. Másrészt a jó eredményekkel kecsegtető aratás miatt 20-30 százalékkal esnek a gabonaárak, valamint csúcsközelben stagnál a sertés és a baromfi ára. Emiatt látványosan csökken az index.

Fórián elképzelhetetlennek tart nagyobb arányú élelmiszerár-csökkenést. Néhány százalékos esés belefér a költségek csökkenése miatt az élelmiszeripar büdzséjébe, például a kenyér-liszt árak óvatosan esnek már két hete. A húsárak emelkedése is megállt, s a csúcs körül mozog plusz-mínusz 3-4 százalékos eltéréssel.

Fórián szerint az agrártermelők újabb áresést nem viselnek el: majdnem egy évtized veszteségét pótolják közel másfél éve.

Az idén január-májusban a növénytermesztési és kertészeti termékek termelői ára 20,6, az élő állatoké és állati termékeké pedig 24,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

O. Horváth György

(Magyar Hírlap)