Egyre kevésbé hamisítják a forintot

Vágólapra másolva!
Tovább csökkent a forintbankjegy-hamisítások száma az első félévben. Idén az első hat hónapban 1375 darab hamis bankjegyet találtak, amely egy évvel korábbinak csupán egyharmada.
Vágólapra másolva!

Radó Ákos, az MNB emissziós főosztályának vezetője az MTI-nek elmondta: az első fél évben 1 millió bankjegyre 13 hamisítvány jutott, míg ez az arány tavaly az egész évben 34 volt. A csökkenés elsősorban annak köszönhető, hogy 2000-ben már csak az új sorozat korszerűen védett bankjegyei voltak forgalomban.

A statisztikák szerint 1990 előtt évente száznál is kevesebb hamis bankjegyet fedeztek fel a jegybank és a kereskedelmi bankok pénztáraiban. A 90-es évek elején a korszerű, színes fénymásolók és számítástechnikai megoldások elterjedésével a hamisítások száma sokszorosára nőtt: 1994 és 1997 között 3-9 ezer hamis bankjegyet találtak évente.

A Magyar Nemzeti Bank a kihívásra új, korszerű biztonsági elemekkel ellátott bankjegysorozat kibocsátásával válaszolt. Egymillió forgalomban lévő bankjegyre 1998-ban 54 hamisítvány jutott, az arány 1999-re 152-re emelkedett, majd tavaly 34-re csökkent. Az európai átlag 50-60 darab között van.

Az MNB tavaly november 1-től hozta forgalomba az új biztonsági elemekkel ellátott 1000 forintos-, majd legutóbb az idén február 1-jétől az 500 forintos bankjegyeket. Az új bankjegysorozat tervezésekor a három magasabb címletre (2000, 5000, 10000) holografikus hatású fóliacsík került, amely a fejlett technikán alapuló sokszorosító eszközökkel végrehajtott hamisításokkal szemben is megfelelő védettséget biztosít.

Az új típusú bankjegyek esetében a hamisítások száma nemzetközi összehasonlításban is alacsony, ugyanakkor a hamisítások teljes egészében nem szűntek meg. Elsősorban a fóliacsíkkal nem védett ezerforintos bankjegyeket hamisítják szívesen.

(MTI)

Ajánlat:

MNB