Idén még marad az ÁPV Rt.

Vágólapra másolva!
A választások közeledte miatt elhalaszthatja a kormány az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. kettéválasztását - értesült  a Népszava. A lap úgy tudja: a szervezet átalakításának előkészítése is a vártnál lassabban halad, vélhetően a vagyonfelmérés körüli nehézségek miatt.
Vágólapra másolva!

A Népszava információi szerint előfordulhat, hogy mégsem szüntetik meg az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.-t - legalábbis a választásokig nem. Ezt alátámasztani látszik, hogy a több ezer milliárdos magyar privatizációt lebonyolító szervezet októberi megszüntetését és kettéválasztását előkészítő jogszabály-tervezet "elakadt" az előkészítés során. A tervezetről legutóbb július végén lehetett hallani, amikor az előkészítés legutolsó szakaszába ért, azaz államigazgatási egyeztetésre került. Azóta viszont nagy a hallgatás az állami vagyonkezelés "reformja" körül.

A törvénytervezet "gazdájának", a Miniszterelnöki Hivatalnak (MeH) illetékese a lap érdeklődésére annyit közölt: az ÁPV Rt. kettéválasztásával kapcsolatban jelenleg "háttéregyeztetések" zajlanak, és folyik a vagyon felmérése, s mindkettő időigényes feladat.

Kerényi Éva,az ÁPV Rt. szóvivője pedig úgy reagált a lap kérdésére: nincsenek információik arról, hogy esetleg elhalasztaná a kormány a privatizációs társaság átalakítását.

Talán nem véletlen az sem, hogy az év elején kitűzött értékesítési célok közül jó néhány nem valósult meg. Az eladásra szánt értékes állami cégek közül végül csak egy cserélt gazdát: az óriási ingatlanvagyonnal rendelkező CD Hungary, amely az OTP bankcsoport egyik érdekeltségéhez került. A tervek között szerepelt volna ugyanakkor a Malév, az Antenna Hungária, a Budapest Bank és a Bábolna Rt. teljes privatizációja is.

Az esetleges halogatásnak szakértők szerint az lehet az oka, hogy a választások előtt már nem kívánja a kormány felvállalni a szervezet "visszafejtésével" járó aprólékos és vélhetően nagy sajtófigyelemmel kísért munkát. Mások szerint a kormány nem szívesen mond le "házipénztáráról", amelynek segítségével eddig is parlamenti kontroll nélkül finanszírozhatta "kedvenc" projektjeit. Ismereteink szerint mindenesetre egyre nagyobb támogatást kap kormánykörökben az az elképzelés, hogy egyelőre maradjon fenn a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI), illetve az ÁPV Rt. is, és jöjjön létre egy külön szervezet, amely a követeléseket kezeli.

Ezzel szakértők szerint azonban gyakorlatilag "eltemetnék" a kormánypolitikusok a modern állami vagyonkezelés lehetőségét, ahol határozottan elválasztják a versenyszférában piaci alapon működő állami tulajdonú vállalatok feletti tulajdonosi jogok gyakorlását és a hivatalszerűen, minisztériumi felügyelettel végzett adminisztratív jellegű tevékenységet.

A kettéválasztási szándék esetleges hiánya mellett kétségesnek tűnik az is, vajon lenne-e megfelelő mennyiségű idő az október 31-re tervezett változás jogi előkészítéséhez. Az őszi ülésszak alatt ugyanis hagyományosan sűrű a parlament programja, és a még mindig csaknem 800 milliárd forint értékű a nemzeti vagyon felett rendelkező szervezettel kapcsolatos törvény bizottsági véleményeztetése és megszavaztatása aligha lesz egyszerű.

A kettéválasztás elhalasztása különösen annak összefüggésében lenne meglepő, hogy az ÁPV Rt. jelenlegi elnök-vezérigazgatójának, Faragó Csabának elődje lemondása okaként a privatizáció lényegi lezárultából következő szervezetátalakítást jelölte meg. Úgy fogalmazott: "az új feladatok új vezetőt kívánnak". Új vezető ugyan lett, de az új feladatokra vélhetően várni kell még. Mindenesetre úgy tűnik, Gansperger Gyula előre látta, hogy a privatizációs szervezet szétbontása a vártnál nagyobb bonyodalmakkal járhat. Búcsúbeszédében is aláhúzta, hogy ő a maga részéről átláthatóbb, egyszerűbb dolgokkal óhajt foglalkozni. Nyilatkozatában egyébként azt is elmondta: a kettéválasztás előkészítésével járó vagyonfelmérés, számviteli és jogi műveletek becslése szerint mintegy 6-8 hónapot vesznek igénybe.

Gansperger február közepi lemondásakor az volt a terv: az ÁPV Rt. október 31-ig két utódszervezet között megosztja vagyonát, majd megszűnik. Az állami vagyon a termőföldterületek kivételével a Magyar Holding Rt.-hez kerül, míg a kötelezettségeket egy költségvetési intézmény kezeli - állt a tervben. Ez a tartós állami tulajdon megszűnéséről is rendelkezett, és kimondta: az állam kezében lévő részesedésekről nyilvános határozatban adna számot a kormány.

(Népszava)

Ajánlat:

ÁPV Rt.