A vállalatok tíz százaléka használ internet-telefont

Vágólapra másolva!
A tíz főnél több alkalmazottat foglalkoztató mintegy 32 ezer vállalat közül egyelőre csak minden tizedik veszi igénybe az internet alapú távközlés (voice over internet protocol - VoIP) kínálta lehetőségeket. A nemzetközi hívások terén akár húsz százalékos megtakarítás is elérhető a technológia segítségével.
Vágólapra másolva!

A BellResearch és a Think Consulting április-májusi közös kutatása szerint az idén a VoIP-szolgáltatást igénybe vevő vállalatok száma várhatóan mintegy negyven százalékkal fog bővülni. Jelenleg a nemzetközi hívások terén a legnagyobb az igény az internet alapú telefóniára, ahol a használók elsősorban a nagyvállalatok közül kerülnek ki. E szegmensben a felhasználók aránya eléri a negyven százalékot.

A két társaság a nemzetközi VoIP szolgáltatások 2001. évi teljes piacát 5-6 milliárd forint közöttire becsüli, ami a gazdálkodó szervezetek által generált 155 milliárd forintos beszédcélú távközlési kiadásoknak mindössze 3-4 százaléka.

A két cég által az ügyfelek száma alapján készített nemzetközi VoIP szolgáltatók 10-es listájára sorrendben a Kiwwi, a MATÁV, a Westel, a PanTel, a Pannon GSM, a British Telecom, az eTel, a Vivendi-V-com, az Amtel és a GlobalOne-Equant került fel. Az ügyfélbázis nagysága természetesen nem egyezik meg a cégek forgalmával és piaci jelentőségével.

A kutatás szerint a nemzetközi VoIP-szolgáltatást használó nagy- és középvállalatok átlagosan 19 százalékos költségcsökkenést tapasztaltak a technológia bevezetését követően, míg a nagyvállalatok körében ez valamivel magasabb, mintegy 22 százalékos megtakarítást eredményezett.

(Üzleti Negyed)