Valami készül Közép-Európában?

2001.08.29. 8:49

Az elektronikus kereskedelem késői indulását erős felfutás követi a közép-európai országokban - állapították meg az IDC (International Data Company) piacelemzői. A közelmúltban kiadott tanulmány szerint a Visegrádi Négyek (Cseh Köztársaság, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) e-commerce ügyeleteinek összesített értéke a tavalyi 100 millió dollárról idén már 650 millió dollárra ugrik.

Az elemzők külön vizsgálták a business-to-business (B2B) lényegét jelentő alkatrész- és félkésztermék-beszállítás várható növekedését, valamint a késztermékek és szolgáltatások jövőbeli emelkedését. Az előrejelzések szerint idén az utóbbi kategóriába sorolt tételek on-line megrendelése növekszik a legjobban, az ebből származó forgalom teszi majd ki az összbevétel kétharmadát. Magyarországon a térség átlagánál erősebb fejlődés várható, az IDC szakértői szerint a középtávú kilátások kifejezetten jók: az alkatrészek és félkész termékek on-line megrendeléséből származó bevételek Magyarországon 2005-ben már több mint felét adhatják az elektronikus kereskedelem összbevételének.

A feldolgozói szektor on-line beszerzései és a szállítási lánc szereplői várhatóan 120 milliós forgalmat generálnak, és csak a maradék 100 millió dollárt teszik ki a végfelhasználóktól származó bevételek.

A középtávú jóslatok szerint egyre inkább az elektronikus kereskedelem végfelhasználói szegmense dominál majd a kelet-európai országokban is. Habár a fejlesztések már ma is egyre erősebbek a fogyasztói on-line értékesítések területén, ezek csak évek alatt érnek be. Jelenleg a térség meghatározó kiskereskedői legjobb esetben is csupán önálló weboldalakat hoznak létre, és az on-line árusítást csak kiegészítésként használják. A kevésbé híres és tőkeerős piaci résztvevők egyelőre nem kockáztatják eddigi sikeres üzletmenetüket, körükben a szükségesnél nagyobb az információcsere biztonságával szembeni bizalmatlanság, amihez valószínűleg hozzájárul az eladások hatóságok általi ellenőrizhetőségétől való félelem is.

A késztermékek és szolgáltatások értékesítése esetében meredekebb görbét rajzolnak az IDC szakértői, mivel a világ vezető on-line üzletei már kikövezték az utat. A legmagasabb szintet a régióban az elektronikai és szórakoztatóelektronikai cikkek on-line beszerzése, illetve értékesítése éri el, ami a jóslatok szerint a következő időszakban főként a gépkocsi-megrendelésekkel bővül majd.

Az internethasználat szintén a korábbi trendeket meghaladó mértékben növekszik a közép-európai országokban. Az IDC kutatóinak felmérése szerint 2000 végén a lakosság közel 8 százaléka csatlakozott havonta legalább egy alkalommal a világhálóra - az előrejelzések azt mutatják, hogy ez az arány 2005-re közel megháromszorozódik, egészen pontosan 23 százalékra növekszik. Érthető módon ez változatlanul alatta marad a világ gazdaságilag fejlettebb részein elérhetőnek, de a különbség fokozatosan csökken. Az eltérés oka az előző évekhez hasonlóan a kelet-európai háztartások viszonylag csekély mértékű számítógépesítése és az otthoni internetelérés kis aránya - az elemzők az okokat a magas internethasználati díjakra vezetik vissza.

Magyarország igen előkelő helyen szerepel a felmérésben: az elemzők szerint tavaly közel egymillióan csatlakoztak a világhálóra havonta legalább egy alkalommal. Az internet oktatásban történő alkalmazásának vizsgálatakor arra a megállapításra jutottak, hogy ez a felhasználási mód dinamikusan növekszik - e tekintetben Csehország és Lengyelország áll a vezető helyen.

(Népszava)

Ajánlat:

Az IDC tanulmánya
(angol nyelven)