Kevés az önállósághoz a diákhitel

Vágólapra másolva!
Érdemi támogatást jelenthet, de a teljes önállósághoz kevés a diákhitel havi, legfeljebb 21 ezer forintja - derül ki az Üzleti Negyed körkérdéséből. A kölcsön törlesztése valóban kedvezőnek mondható: egy átlagos, jövőre bruttó 120 ezer forintos jövedelemmel rendelkező pályakezdőnek havonta 7200 forintot kell a hitel törlesztésére fordítania. Eddig a 300 ezer lehetséges igénylő közül 60 ezren vásárolták meg a hitel igényléséhez szükséges űrlapokat.
Vágólapra másolva!

Eddig több mint 60 ezer diákhitel-igénylő lapot adott el a Magyar Posta, és a Diákhitel Központ Rt. 10 ezer beadott igénylés feldolgozását már meg is kezdte - mondta az Üzleti Negyednek Őri András, a Diákhitel Központ Rt. szóvivője. Őri András emlékeztetett: a kedvezményes kamatozású kölcsön igénybevételére 300 ezren jogosultak.

Mint arról az Üzleti Negyed már korábban beszámolt, a 35 évesnél fiatalabb, felsőfokú képzésben részt vevők igényelhetik a kedvezményes kamatozású diákhitelt, melynek havi összege a most kezdődött tanévben legalább 10, legfeljebb pedig 21 ezer forint lehet. A hitel változó kamatozású, de a kormány ígérete szerint kamata a következő két naptári évben 9,5 százalékos lesz. A kabinet úgy döntött, hogy a hitelt a Postabankon keresztül juttatja el a diákokhoz úgy, hogy a pénzintézet ingyenesen nyit számlát a kölcsönben részesülőknek.

Verseny vagy szociális érzékenység?

Súlyosan kritizálta a diákhitel jelenlegi konstrukcióját mind a Magyar Bankszövetség, mind pedig a program kidolgozásában részt vevő két külföldi szakértő. A bankszövetség álláspontja szerint sérti a versenysemlegesség elvét az, hogy meghatározott ügyfélkörben a Postabank monopolhelyzetbe kerülhet, hiszen a kölcsönt a Diákhitel Központ a tanulók Postabanknál nyitott számlájára utalja. A szervezet szerint a konstrukció a diákok számára sem előnyös, mert nem biztosítja azt, hogy a kölcsön hosszú távon a piacon elérhető legkedvezőbb hitel legyen. Az Üzleti Negyed úgy tudja, hogy amennyiben bejelentés érkezik hozzá, a Gazdasági Versenyhivatal nem zárkózik el a diákhitel-konstrukció vizsgálatától.

A program kidolgozásában részt vevő két brit szakértő lemondásával az ellen tiltakozott, hogy a kormány rövid távon a korábban bejelentett 14,8 százalékosról 9,5 százalékosra csökkentette a hitel kamatát. A szakértők szerint így sokkal több állami forrás szükséges a program végrehajtásához, ami a költségvetésnek jelentős többletterhet okoz. Elemzők megjegyezték: egyelőre tisztázatlan az is, hogy melyik pénzintézet és honnan biztosítja a diákhitel fedezetét.

A bírálatokra reagálva Varga Mihály pénzügyminiszter azt mondta, hogy a diákhitel- konstrukció nem profitorientált; célja az, hogy a diákok minél olcsóbban és minél gördülékenyebben jussanak a kölcsönhöz. Hozzátette: mivel a Postabank az államé, a kabinet csak ennek a pénzintézetnek a kamatpolitikáját tudja befolyásolni elképzelései érvényesítése érdekében. A brit szakértők lemondásakor pedig Pálinkás József, az oktatási tárca vezetője közölte, hogy az éves kamat jelentős csökkentése várhatóan semmilyen terhet nem ró a büdzsére.

Havi 21 ezer forint: sok vagy kevés?

Érdemi támogatást jelenthet, de a teljes önállósághoz kevés a diákhitel havi, legfeljebb 21 ezer forintja - derül ki az Üzleti Negyed körkérdéséből. A hallgatóknak - ha nem dolgoznak - az ösztöndíjon kívül más jövedelemforrásuk nincsen: ennek összege havi 2500 forinttól kimagasló tanulmányi eredmény esetén akár 16 ezer forintig terjedhet. Ami a kiadásokat illeti, egy átlagos egyetemi vagy főiskolai diák félévente mintegy 20-25 ezer forintot költ tankönyvekre, és havonta mintegy 5-6 ezer forintot szállásra, ha kollégista. Amennyiben albérletben lakik, magasabb költségei vannak, míg az étkezés és a hazautazással kapcsolatos kiadások nehezen becsülhetők, és egyénenként nagy eltérést mutatnak.

Egy tavalyi kutatás alapján havi 42 900 forint szükséges az önálló élethez egy egyetemistának vagy főiskolásnak - mondta az Üzleti Negyednek Szentgyörgyi József, az ELTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának elnöke. Természetesen azóta az infláció miatt az összeg emelkedett, és ha a legmagasabb összegű diákhitellel és ösztöndíjjal számolunk, akkor a kettő összege sem biztosítja a megélhetést. Vagyis a tanulóknak a diákhitel bevezetése után is szükségük lesz külső jövedelemforrásra: vagy dolgozniuk kell, vagy továbbra is szülői segítségre szorulnak.

Alacsony törlesztőrészletek

Igen kedvezményesnek mondható a diákhitel törlesztése a vonatkozó kormányrendelet alapján: miután a kölcsön felvevője dolgozni kezd, havi jövedelmének 6 százalékát kell a hitel visszafizetésére fordítania. Ha valaki a most következő tanévben él a hitelfelvétel lehetőségével, és a felsőfokú oktatási intézmény elvégzése után jövőre köztisztviselőként helyezkedik el, akkor mintegy bruttó 70 ezer forintos havi jövedelemre számíthat: ebből 4200 forintot kell törlesztésként kifizetnie. 120 ezer forintos bruttó fizetésnél 7200, 200 ezer forintosnál pedig 12 ezer forint a havi törlesztőrészlet nagysága. Őri András az Üzleti Negyed kérdésére elmondta: a Diákhitel Központ számításai szerint átlagosan 15-22 év alatt fizethető vissza a kölcsön, ha valaki azt a képzés teljes időtartama alatt igénybe vette. Hozzátette azonban, hogy lehetőség van arra, hogy az adós - havi törlesztési kötelezettségén túl - akármekkora összeget törlesszen a Diákhitel Központ számára.

Arra a kérdésre, hogy várhatóan a kihelyezett hitelek hány százalékát nem fizetik vissza, Őri András elmondta: Angliában a hasonló konstrukciójú hitelek 30 százalékát nem törlesztik, de ott a hitelező végzi a kétes kintlévőségek behajtását. A szóvivő itthon kedvezőbb arányra számít, mivel a behajtást a kormány rendelete szerint az adóhivatal végzi.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

A diákhitel-szerződés nem garantálja a kamatot
(2001. szeptember 10.)

Nem változtat a kormány a diákhitelen
(2001. szeptember 5.)