A valutaalap szerint 4,5 százalékkal bővül a magyar gazdaság

Vágólapra másolva!
Az idei és a következő évre is 4,5 százalékos GDP-növekedést jósol Magyarországnak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Világgazdasági Kilátások című kiadványa, melyet szerdán tettek közzé. Bár a kutatások jó része az amerikai terrorakciók előtt készült, a valutaalap szakértői szerint a Közép-Európai prognózist érdemben nem módosítják az öngyilkos terrorakciók.
Vágólapra másolva!

A kiadvány szerint a magyar GDP növekedése az 1999-es 4,5 százalék, majd a tavalyi 5,2 százalék után 2001-ben és 2002-ben is 4,5 százalékosnak ígérkezik. A fogyasztói árindex emelkedése az 1999-es 10 százalék, majd a 2000-es 8,2 százalék után ebben az évben 4,5 százalék, jövőre 4 százalék körül várható. A folyómérleg hiánya a GDP tavalyelőtti 4,3 százaléka és a tavalyi 3,6 százaléka után idén és jövőre egyaránt 4,8 százalék lesz az IMF vélekedése szerint.

Lengyelországnak erre az évre csak 2,5 százalékos GDP-bővülést jósol az IMF, Csehországnak 3,3 százalékot, Szlovákiának kereken 3 százalékot. Magyarországgal egyezően 4,5 százalékot jósolnak Szlovéniának erre az évre, de ott jövőre már csak 4 százalékkal kalkulálnak.

A magyar valutaárfolyam-sáv kiszélesítését a Nemzetközi Valutaalap úgy értékelte, hogy az biztosítja a monetáris feltételek szükséges megszorítását, de "szigorúbb fiskális hozzáállással" kellene párosulnia.

(MTI)

Ajánlat: